fejlesztés

2021.09.02. 16:09

Szijjártó: Magyarország kifejezetten erős az egészségtudományban

A projekt újabb győzelmet jelent a globális beruházási versenyben, ami rendkívül fontos, hiszen ezek sorozata generálja a gazdasági növekedést.

Magyarország kifejezetten erős az egészségtudományban és kiveszi a részét a rákbetegségek elleni globális küzdelemből, mivel több nagy nemzetközi cég is hazánkban folytat kutatási tevékenységet magyar szakemberek bevonásával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a tárca közleménye szerint.

A sugárterápiás eszközöket, illetve szoftvereket gyártó Varian Medical Systems beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a külügyminiszter kiemelte, hogy az amerikai központú cég jelentős technológiai fejlesztést hajtott végre Budapesten. A 2,7 milliárd forintos projekt keretében bővítették a vállalat budapesti kutatás-fejlesztési központját, valamint sugárterápiás technológiai fejlesztést hajtottak végre, létrehozva ezzel harminc új munkahelyet Budapesten, amihez a kormány csaknem 500 millió forintos támogatást biztosított.

A külügyminiszter leszögezte: a projekt újabb győzelmet jelent a globális beruházási versenyben, ami rendkívül fontos, hiszen ezek sorozata generálja a gazdasági növekedést. Hozzátette, a koronavírus árnyékában sem szabad megfeledkezni arról, hogy van számos más betegség, amely már „évtizedek óta az emberiség ellenségének tekinthető”, például a folyamatos technológiai fejlesztések ellenére még mindig milliók szenvednek rákban.

„A kutatás versenyfutás az idővel. Minél gyorsabb a technológiai fejlődés, annál több embert lehet megmenteni” – fogalmazott Szijjártó Péter, rámutatva, hogy több nagy nemzetközi cég is Magyarországon folytat kutatási tevékenységet.

Hangsúlyozta: az együttműködés a harmincnégy országban jelen lévő Variannel kifejezetten sikeresnek bizonyult, több mint háromszáz főt foglalkoztat a vállalat az országban, exporthányada 80 százalékos.

Szijjártó ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy a német, illetve az amerikai cégek számítanak a legnagyobb beruházónak Magyarországon, s ennek kapcsán idézte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara friss felmérését, miszerint a cégvezetők 88 százaléka elégedett a magyarországi üzleti környezettel.

Az amerikai székhelyű, de a német Siemens által nemrég felvásárolt Varian Medical Systems magyarországi leányvállalata folyamatosan növekvő kutatás-fejlesztési részleggel rendelkezik, emellett számos országi üzleti irányítását is ellátja.

A tájékoztatás szerint Magyarországon a jelenlegi tizenhárom sugárterápiás központból tizenegy használ Varian-technológiát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában