Ország-világ

2021.06.30. 12:06

Száz hónapja folyamatosan növekednek a bérek Magyarországon

A legnehezebb, járványidőszakban is nőttek a keresetek Magyarországon – értékelte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán megjelent adatait az M1 aktuális csatornán.

A KSH közlése szerint

áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Bodó Sándor szerint a kedvező adatok azt jelzik, hogy „túl vagyunk a nehezén”. Hozzátette, hogy az adatokat akkor vették fel, amikor – január és április között – a járvány miatti legnehezebb időszakot éltük.

„Az látszik, hogy a gazdaság – mind a versenyszféra, mind a közszféra – nehezen ugyan, de kitartó, szorgalmas munkával, célirányos intézkedésekkel ezt a legnehezebb időszakot átvészelte”

– fogalmazott az államtitkár.

Felhívta a figyelmet, hogy

száz hónapja folyamatosan növekednek a bérek Magyarországon.

Kitért arra is, a versenyszférában 8,7 százalékos bérnövekedés volt, ami azt jelzi, hogy ez a szféra jól teljesített; a közszférában 12,8 százalékos volt a növekedés, ami a kormányzati támogatásoknak is köszönhető – részletezte Bodó Sándor.

Kérdésre elmondta azt is,

a legmagasabb a bérek a pénzügyi, a tudományos, a műszaki és a infokommunikációs szektorban voltak. Ugyanakkor jelentős – 35 százalékos – volt a bérnövekedés az egészségügyben is a kormány döntésének köszönhetően

– tette hozzá.

Bodó Sándor jelentősnek nevezte a különbséget a szellemi és a fizikai munka után járó bérek között, hiszen az előbbinél az átlag 539 ezer forint, az utóbbinál pedig valamivel több mint 300 ezer forint.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában