előrelépés

2021.04.02. 13:09

IPTV-rendszert fejlesztett a szekszárdi Tarr Kft.

A projekthez a társaság 299,5 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program forrásaiból.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Motortion Films

A szekszárdi Tarr Kft. 671 millió forintos fejlesztéssel elérhetővé tette az Internet Protocol (IP) alapú televíziós szolgáltatást – közölte a távközlési cég az MTI-vel.

A projekthez a társaság 299,5 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program forrásaiból.

A fejlesztést a vállalkozás szekszárdi és zalaegerszegi telephelyén valósították meg, ahol a cég fejállomásai működnek. A tájékoztatás szerint a kft. korábbi fejlesztéseinek köszönhetően az IP alapú jelátvitel fizikai feltételei adottak voltak mind a fejállomásokon, mind a hálózaton, így a projekt célja az úgynevezett Middleware – a köztes szoftverek – kifejlesztése volt.

A fejlesztés IPTV statisztikai modulokat, HTML alapokra épülő szabványokat alkalmazó, interaktív kapcsolatot lehetővé tevő felhasználói végberendezéseket, a műsorok rögzítését és visszanézhetőségét biztosító műsorfelhő rendszert foglalt magában, továbbá egy interaktív alkalmazásokat nyújtó, szolgáltatói alkalmazásboltot is tartalmazott.

Az 1990-ben alapított Tarr Kft. a céginformációs rendszerben közzétett adatok szerint nyolc megyében csaknem 310 településen nyújt kábeltelevíziós, internet, vezetékes és mobiltelefon szolgáltatást. A cég 2019-ben 294 alkalmazottal működött, 10,7 milliárd forint nettó árbevételt és csaknem 1,4 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában