igazságosabb rendszer

2021.03.23. 07:29

Izer Norbert: népszerűbb a kata, mint valaha

Az adónem továbbra is rendkívül előnyös, s ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek, és az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különösen nagy szükség van.

A kisadózó vállalkozások tételes adója népszerűbb, mint valaha – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az adóügyi államtitkár. Izer Norbert közölte: az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a kata rendszerét, alkalmas a visszaélések visszaszorítására is. Hozzátette: immár a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik.

„Erős szakmai és politikai vita bontakozott ki tavaly a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata szabályainak módosításakor, egészen pontosan az úgynevezett hárommilliós szabály bevezetése idején. Egyesek felvetették, hogy a változtatás a katások számának csökkenéséhez s ezzel akár a kedvező adózási lehetőség ellehetetlenüléséhez vezethet. Az idei adatokból világosan látszik, hogy a gazdasági szereplők érdekében szükséges volt a szabályváltozás, és nem lett igazuk azoknak, akik vészjósló fordulatot vizionáltak” – nyilatkozta a lapnak a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára. Izer Norbert elmondta, hogy

– az adóhivatal nyilvántartása szerint – jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó:

396 ezer egyéni vállalkozó mellett 36 ezer cég adózik jelenleg a kata előírásai szerint. „A kata továbbra is rendkívül népszerű, a hazai vállalkozói szféra több mint egyharmada eszerint teljesíti közteherviselési ­kötelezettségeit” – húzta alá az államtitkár, majd megemlítette, hogy tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét. „Utóbbi adat a korábbiakhoz képest egyáltalán nem kiugró, 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét” – mondta az államtitkár, majd azzal zárta a statisztika ismertetését, hogy új belépőből is bőven akadt, emiatt november óta még nőtt is a katások száma.

 

Az adatok alakulásából Izer Norbert arra következtet, hogy a piac legtöbb szereplője egyetért a hárommilliós szabály bevezetésével. „A rendelkezések bevezetésére két ok miatt volt szükség” – idézte fel. Egyrészt vissza kellett szorítani azt a korábbi nemkívánatos gyakorlatot, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan munkaerőt, akit munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk. Ez a módszer némelyeknek érdemi adóelőnyt jelentett, másokat viszont ellehetetlenített a megbízásokért folyó versenyben. De – folytatta – szóba került az igaz­ságosság kérdése is, a fő szabály szerint csupán ötvenezer forint adót kérő katát ugyanis a legkisebb gazdasági szereplők hétköznapi ügyleteire alakították ki és nem a nagyobb, sokmilliós megbízásokra. „A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia. Úgy számolunk, hogy nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly” – fogalmazott a pénzügyi tárca államtitkára.

Mi változott januártól?

Az úgynevezett hárommilliós szabály lényege szerint negyvenszázalékos extra adót kell fizetnie annak a vállalkozásnak, amely ugyanattól a katástól egy éven belül több mint hárommillió forint értékű számlát fogad be. A fizetnivaló a megbízót, tehát nem a katást terheli, s lényeges, hogy az extra adó a hárommillió forint feletti rész után fizetendő meg.

Az adóhivatal már tavaly ellenőrzéseket indított a kata miatt, a hatósági tájékozódás idén is folytatódik. Ezzel kapcsolatban az államtitkár azt közölte: az adóhivatal – mint minden más adónemnél – itt is ellenőrzi a szabályok betartását.

Revízióra ez ügyben leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.

A lényeg – húzta alá Izer Norbert –, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adóját minden vállalkozás a rendeltetésének megfelelően alkalmazza. Az adónem továbbra is rendkívül előnyös, s ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek. Úgy vélte: az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különös nagy szükség van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában