tisztességtelen üzelmek

2020.02.26. 19:23

A GVH szigorúan fellép a gyerekeket célzó reklámok ellen

Tilos a gyermekkorúakat közvetlen felszólítani a hirdetett áru megvásárlására.

Forrás: Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) az elmúlt időszakban közel harminc millió forint bírságot szabott ki két vállalkozásra jogsértő gyermekreklámok közzététele miatt. A beavatkozásokat tájékoztató közzététele követte, amelyben a GVH összegezte a gyermekreklámokkal kapcsolatos legfontosabb elvárásokat.

A gyermeket nevelő szülők nap mint nap találkozhatnak televíziós csatornákon, újságokban olyan reklámokkal, amelyek célja az, hogy a gyerekek nyaggatni kezdjék a szüleiket amiatt, hogy vegyék meg nekik a hirdetett játékot, édességet vagy más reklámozott terméket.

Ezeknek a reklámoknak nem lebecsülendő a hatása, mert a gyerekekhez rengeteg ilyen kommunikáció jut el – egy 2015-ös GVH kutatás szerint a 12 év alattiak hétköznapokon átlagosan napi 2,5 órát, hétvégenként pedig átlagosan 4 órát töltenek a televízió előtt – és ráadásul a gyermekeket életkoruknál és pszichikai adottságaiknál fogva rendkívül könnyen is befolyásolják.

Nem váratlan tehát, hogy a gyermekeknek szóló reklámokkal kapcsolatos tilalmak betartása érdekében egyre szigorúbban lép fel a hatóság.

2019 novemberében a GVH hétmillió forint bírságot szabott ki az egyik vezető multinacionális vállalatra három, gyermekek számára érdekes kiegészítővel (Spongya Bobos kulaccsal, varázstörölközővel és világító jojóval) összecsomagolt termékét népszerűsítő reklámkampánya miatt.

A versenyhatóság azt kifogásolta, hogy a reklám közvetlenül felszólította a gyermekeket arra, hogy vegyék, vagy legalábbis szüleikkel vetessék meg a reklámozott terméket annak érdekében, hogy megszerezhessék a hozzá csomagolt kiegészítőket.

Nagyon hasonló volt az idén februárban zárult másik gyermekreklámos ügy is, amelyben a GVH 21 millió forintos bírsággal büntetett egy másik vállalkozást amiatt, mert termékeit ajándék világító tollal, valamint intelligens gyurmával úgy kínálta televíziós- és egyéb reklámjaiban (szórólapokon, plakátokon, mozireklámban, Youtube hirdetésben), hogy a termékek megszerzésére hívta fel a gyermekeket.

A büntetés kiszabására azért került sor, mert a jogszabály szerint a reklámban tilos a gyermekkorúakat közvetlen felszólítani a hirdetett áru megvásárlására, illetve arra, hogy szüleiket vagy más felnőttet győzzenek meg arról, hogy vegyék meg nekik az adott terméket.

Nemcsak az lehet jogsértő, ha a reklám kifejezetten azt tartalmazza, hogy pl. „vásárold meg”, hanem minden olyan tartalmú reklám ide tartozik, amely arra motiválja a gyermeket, hogy a reklámozott árut megszerezze.

  • Tipikusan ilyen esetek egy áruhoz kapcsolódó ajándék, kedvezmény vagy más előny kihangsúlyozása, melynek megszerzése csak az adott termék megvásárlását követően lehetséges (pl. „próbáld ki Te is”, „rajzolj és világíts”);
  • olyan reklámüzenetek közzététele, amelyek azt sugallják, hogy a reklámozott termékre a gyermeknek mindenképpen szüksége van, mert a fogyasztása különleges előnyökkel jár,
  • vagy mert a gyermek úgy érezheti, hátrányba kerül, ha nem szerzi meg (pl. „legyél tag”);
  • illetve a gyermekek gyűjtőszenvedélyére apelláló felszólítások és a termékek korlátozott elérhetőségére vonatkozó utalások alkalmazása (pl. „gyűjtsd össze mind”, „szerezd meg mind”, „limitált”, „keresd … akciósan”)
  • – mutatott rá dr. Miks Anna, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportvezetője.

    A korábbi és a mostani eljárások tanulságaiból kiindulva a GVH a napokban tájékoztatót adott közre, amelyben összegzi, hogy fogyasztóvédelmi szempontból mire kell odafigyelni a gyermekeknek szóló reklámok elkészítésekor és közzétételekor.

    Érdemes kiemelni, hogy a reklámozóknak nemcsak azt kell mérlegelniük, hogy az általuk közzétett, a terméket népszerűsítő kommunikációk reklámnak minősülhetnek-e, hanem azt is, hogy az adott reklám gyermekkorúakat céloz-e meg, vagy ha nem is kifejezetten gyermekkorúaknak szól, akkor elérhet-e gyermekeket.

    Ennek kapcsán mindig figyelembe kell venni magát a terméket, továbbá a reklámeszközök formai és tartalmi elemeit, valamint a reklámozás csatornáit is.

    Gondosan kell mérlegelni azt, hogy az adott kommunikációban azonosítható-e olyan tartalom, mely felszólítás/felhívás jellegű és a termék megszerzésére vonatkozik

    – emelte ki Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda partnere.

    A tájékoztató hasznos segítséget nyújt nemcsak a potenciális hirdetőknek, hanem a kommunikáció tervezésével vagy közzétételében szerepet vállaló a reklám- vagy médiaügynökségek is, mivel ők is felelőssé tehetők, ha a reklám utóbb jogszerűtlennek bizonyul.

    A GVH maga is felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes már a kommunikáció tervezése során kikérni és figyelembe venni a jogi elvárásokat ismerő személy, szervezet álláspontját és figyelemmel kísérni a GVH mindenkori jogalkalmazói gyakorlatát. Ennek különös jelentősége van, hiszen a GVH által kiszabható bírság összege akár a vállalkozás előző évi nettó árbevételének 10 százalékáig is terjedhet.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában