Ez elgondolkodtató

2022.11.06. 19:55

Megdöbbentő hálószobatitkokat tárt fel egy friss kutatás

Az orgazmusszínlelő nőket gyakran azzal vádolják meg, hogy azért választják ezt a taktikát, mert gyorsan le akarnak zárni egy kellemetlen, jó esetben csupán unalmas szexuális együttlétet. Egy, az ELTE által elvégzett felmérésből azonban kiderült, hogy ez a jelenség jóval összetettebb, mint amilyennek első ránézésre tűnik.

316339565

Fotó: gpointstudio

Az egyetem kutatói 360 magyar nőt interjúvoltak meg, akik saját bevallásuk szerint életükben legalább egyszer megjátszották már a csúcspontot partnerrel folytatott szex – tehát nem önkielégítés – során – írja a life.hu.

 

A válaszokból kiderült, hogy azok a hölgyek, akik alapvetően nehezen és/vagy ritkán élveznek el szeretkezés közben, gyakrabban kezdenek Oscar-díjas színjátékba csak azért, hogy a partnerük ne higgye róluk, hogy szexuális értelemben véve diszfunkcionálisak.

 

Hasonló visszajelzéseket adtak azok az alanyok is, akik beismerték, hogy bizony lehetne jobb, harmonikusabb is a párjukkal folytatott kapcsolatuk.

A színlelés kulcsa a motiváció

A kutatók fontosnak tartották különválasztani a nőket orgazmusszínlelésre ösztönző külső és belső motiváló tényezőket. Előbbiek közé tartozik a kimerültség, az unalom, a türelmetlenség, esetleg az illuminált állapot. Utóbbiak tárháza kissé összetettebb és kiterjedtebb: az általános kedélyállapot vagy akár az is vezethet hamis orgazmushoz, hogy a nő rájön: belátható időn belül biztosan nem tud eget rengető kielégülést produkálni.

Beautiful,Passionate,Couple,Is,Having,Sex,On,Bed.
Fotó: Shutterstock


Igen erőteljes ösztönző faktor továbbá a szégyenérzet, a megaláztatás elkerülésére irányuló vágy, mely nemcsak a pár hölgy-, hanem a férfitagjára is vonatkozhat. Amellett, hogy a nők általában igyekeznek megakadályozni, hogy párjuk kellemetlenül érezze magát az ő orgazmusképtelenségük miatt, esetenként az is motiválhatja őket, hogy fenntartsák a férfi érdeklődését, elkerüljék a konfliktusokat és/vagy a témával kapcsolatos hosszas eszmecserét, illetve lelkizést.

 

Mivel tisztában vannak azzal, hogy a legtöbb férfi fontosnak tartja a szexpartner kielégülését is, a színészkedéssel gyakran a szeretett személy önértékelését és önbecsülését kívánják védeni – ez egyébként az egyik leggyakoribb indok az orgazmusszínlelésre.

 

A kutatás arra is rávilágított, hogy a hosszú távú, komoly párkapcsolatokban a hölgyek legtöbbször a fenti opcióval magyarázzák a színlelést, míg a laza vagy alkalmi viszonyokban elsősorban a saját pozitív énképük és önbizalmuk megőrzése válik fontossá.
Kiderült továbbá, hogy azok, akik már jó ideje bizalmas, szeretetteljes kapcsolatban élnek, könnyebben viselik, ha a szex időnként nem nyújt kifejezetten fergeteges élményt számukra, hiszen elsődleges céljuk a stabil, elköteleződésen alapuló viszony megtartása.

Az ilyen jellegű kapcsolatokban egyébként is ritkábban színlelnek a nők, mert egyrészt nincs rajtuk akkora nyomás, mint az ismerkedési szakaszban, másrészt annak is nagyobb a valószínűsége, hogy vágyaik, problémáik hatékony kommunikálása révén egy idő után megoldódnak az orgazmushoz fűződő gondjaik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában