Drámai történet

2022.06.05. 09:00

Köllő Babett őszinte vallomása: "El kellett egymástól búcsúznunk"

A színésznő ikrei elvesztése után évekig elsírta magát, ha meglátott egy pelenkareklámot.

Kislánya, Milla megszületése után Köllő Babett már nem szeretett volna gyermeket, férje, András viszont igen - derül ki a Bors cikkéből.

"Én úgy éreztem, hogy mi így teljesek vagyunk, és ez így nekünk jó. András pedig azt látta, hogy nő a gyerek, és benne volt még az, hogy legyen még egy kicsink. Lehet, hogy azért, hogy így engem is nagyobb biztonságban tud maga mellett" – emlékezett vissza a SztárMami adásában Babett, aki pont ekkor kapott egy lehetőséget egy készülő mozifilmben. Azt gondolta, ez lesz az ő kiugrási lehetősége, de mire eljutottak a forgatásig, kiderült, hogy teherbe esett.


"És kiderült, hogy ikrek" – tette hozzá.

Elmentek egy genetikai vizsgálatra, ahol azonban nem lettek jók az eredmények. "Nagyon ritka esetben van olyan, hogy ugye, a két gyermeknek két méhlepénye kell legyen, de időnként összenő. Nem tudják megmondani, hogy mitől. 

35 éves voltam. Összenőtt a méhlepény, és az kommunikál, közös a vérkeringés. 16 százalék esélyünk volt arra, hogy mindhárman megússzuk ép bőrrel! 

Utánanéztünk különböző lehetőségeknek, de én utána egyre rosszabbul lettem, és akkor a vége az lett, hogy el kellett egymástól búcsúznunk. Az egy nagyon nehéz időszak volt az életemben” – mesélte.

Köllő Babett bevallotta, utána évekig elsírta magát, ha meglátott egy pelenka reklámot. Ahogy ő fogalmazott, ezt meg kell gyászolni.

Borítókép: Ripost

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában