sorsára hagyták

2021.02.17. 09:45

Szétlopták a tragikusan elhunyt magyar színésznő 200 milliós házát

Hajléktalanok és drogosok dúlják a 2000 márciusában meggyilkolt Soproni Ági házát. Az egykori luxusingatlan a jelenlegi állapotában is közel 200 millió forintot ér.

Forrás: Bors / Végh István

Soproni Ági egykor ünnepelt színésznő volt, diplomata férjével is jómódban éltek. A főváros egyik legelegánsabb környékén, a II. kerületben laktak együtt egy medencés, több fürdőszobával ellátott luxusvillában. A házasságuk zátonyra futott, a közös gyermekük, András pedig évekig az apjával élt külföldön, továbbra is jómódban. Húsz évvel ezelőtt azonban visszaköltözött az anyjához – írja a Bors.

Itt azzal szembesült, hogy édesanyja már nem tudja neki biztosítani azt a gondtalan életet, amihez hozzászokott. Ez vezethetett oda, hogy a fiú rábírta a pizzafutárként dolgozó barátját, hogy likvidálja az anyját.

A tapasztalt nyomozókat is elborzasztó gyilkosságot 2000. március 9-én követték el. L. Zsolt egy kábellel megölte az alvó színésznőt, majd a holttestet a fürdőkádba hurcolta feldarabolni. A maradványokat zsákokba tették, majd elásták a solymári erdőben.

András leszegett fejjel a vádlottak padján
Fotó: Bors

A horrorház már hosszú évek óta lakhatatlan. A tető leégett, így az eső és a hó is folyamatosan károsítja az amúgy is romos épületet. A vakolat már minden szobában lemállott, a vécécsészéket és mosdókat vandálok törték ripityára.

Az ablaküvegeket kivették vagy kitörték, az ajtókat pedig szinte minden mozdíthatóval együtt elvitték. Csupán néhány tárgy maradt a házban, melyek feltételezhetően a színésznőé voltak.

Egy Latinovits-bakelitlemez, egy törött karosszék, egy lyukas teniszlabda, egy üres öblítős flakon, illetve egy, az alagsorban felépített medencébe hajított kanapé.

Borzalmas állapotban van a ház, de gyönyörű helyen áll, ezért még mindig egy vagyont ér
Fotó: Bors / Végh István

 

A Borsnak egy neve elhallgatását kérő ingatlanszakértő kinyilvánította: a II. kerületi Fürdő utcában egy üres telek is legalább 150-200 millió forintot ér, így borítékolható, hogy Soproni Ági egykori otthonát is szép summáért lehetne eladni. Kérdés azonban, hogy ki a jelenlegi tulajdonos. A színésznő fiát méltatlanság címén kizárták az örökségből, a szülei pedig már mindketten meghaltak.

Borítókép: Soproini Ági egykori háza, Budapesten a II. kerületben. Fotó: Végh István / Bors

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában