Ország-világ

2020.10.17. 15:35

Palkonyán keresztelték meg Tóth Gabiék kislányát

Megkeresztelték Tóth Gabi és Krausz Gábor kislányát, Hannarózát. A keresztelőre Palkonyán, a Szent Erzsébet templomban került sor.

Forrás: Ripost

Hannaróza 2019 decemberében született, amit az énekesnő azóta is élete eddigi legnagyobb csodájaként emleget.

Párjával, Krausz Gáborral 2018 elején szerettek egymásba, tavaly áprilisban pedig bejelentették, hogy Gabi babát vár. A szülés előtt néhány héttel – ugyancsak szűk családi körben – házasodtak össze.

Gabi egy csodás hangulatú fotóval tudatta, hogy megkeresztelték Hannarózát.

A boldog édesanya korábban is posztolt már ebből a templomból, bizonyára megtetszett neki, azért választották ezt a helyet a fontos eseményre. Ez nem is egy szokványos kis falusi templom, hanem egy szép, klasszicista épület, gótikus ablakokkal és egy különleges kerek templombelsővel. 1816-ban építették a település akkori birtokosai.

Palkonya egy egyutcás kis falu Baranyában. A Villányi borvidék része és a kerek templomán kívül, dombrafutó történelmi pincesoráról is ismert. Az egykori sváb településen ma főleg a borról és a gasztronómiáról szól az ott élők élete. Gabi nővére, Tóth Vera, már régebb óta kötődik a községhez, itt vezetnek bisztrót a párjával, Pauli Zoltánnal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában