nyomot hagyni

2020.10.18. 10:10

Miklósa Erika elhunyt édesapjának állított emléket, meghatóan tette!

Felavatták a Halhatatlanok Sétányának legújabb lábnyomait. Miklósa Erika egy tornacipő nyomát hagyta ott a Nagymező utcában.

Forrás: MTI / Mohai Balázs

Miklósa Erikának nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy miben szeretné a lábnyomát ott hagyni a Halhatatlanok Sétányán, a Budapesti Operettszínház előtt. Egy olyan cipőjét, ami számára egy örökké halhatatlan embert juttat az eszébe, az édesapját. Ezért választotta azt a tornacipőt, amiben élete első maratonját, a New York-i versenyt futotta le.

Erről a 2013-as futásról, egy korábbi interjúban ezt mondta a Kossuth-díjas operaénekes: az első és a legfontosabb maratonom, ez a New York-i. Édesapám emlékére fogom teljesíteni. Több mint két éve, amikor elveszítettük, úgy éreztem könnyebb úgy kibírni azt az őrületes fájdalmat, amit a halála jelentett, ha teszek valamit. Ő nagyon szerette a hosszútávfutást, én pedig a tiszteletére, valami embert próbáló célt akartam kitűzni magam elé. Miközben készültem, arra is rájöttem, hogy mennyire igaza volt,

a hosszútávfutásban megtaláltam azt, amit a sportban legjobban szeretek: egyedül, saját magammal megküzdve, teljesítményt elérni. Még ebben is az apukám segített nekem...

A Halhatatlanok Társulatába közönségszavazással választották be az előadóművészeket. Ebben az évben Esztergályos Cecília, Koltai Róbert, Benedek Miklós, Hernádi Judit, Csavlek Etelka, Medveczky Ilona és Oláh Miklós került be , ők is hagytak egy-egy lábnyomot az Operettszínház előtt, a Pesti Broadway-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában