optimista típus

2020.06.25. 14:25

Hihetetlen Bay Éva külseje hatvanhét évesen

Minden pillanatot igyekszik megélni és kiélvezni.

Forrás: MW

Fotó: Andras_Lung_Photography@2015

A már hatvannyolcadik évében járó egykori tévébemondó csak úgy ragyog, tökéletes formában van – írja legújabb számában a Vasárnap Reggel. A fantasztikus kisugárzása pedig annak is köszönhető, hogy van mellette valaki, aki mindent megad neki!

Kevés az olyan ember, aki nem bánja igazán, hogy az elmúlt hónapokban megváltoztak az életkörülményei, ám Éva közöttük van. Mint mondja, nagyon kellemes helyen élnek, Szentendre zöldövezeti részén, a patak partján, egy természetvédelmi terület szomszédságában.

Fotó: Mediaworks

Amióta Éva látványosan lefogyott, újra előkerültek a merészebb fürdőruhák, és – a folyamatos bókoknak köszönhetően – otthon is jobban figyel a megjelenésére. Minden pillanatot igyekszik megélni és kiélvezni.

 

„Három kutyánk van, a legidősebb, akit csak úgy hívok, hogy az öreg barátnőm, már nehezen jár. Amikor legutóbb fotókat készítettünk, inkább el is húzódott” – mondta a televíziós, aki idén nem tervez nagy utazást, mindössze arra gondoltak, hogy esetleg szeptemberben elugranak Horvátországba egy hétre. Addig viszont jól elvan otthon a férjével. „Van egy kis medencénk, abban lubickolunk. Szeretünk itthon lenni” – tette hozzá.

A vak is láthatja, hogy Éva bomba formában van. Ez több mindennek köszönhető – többek között természetesen élete párjának is!

Fotó: Mediaworks

„Az uram jól tart, szeret engem, és ez minden nőnek jót tesz. Jól megvagyunk, bár mostanában kicsit túl sokat vagyunk együtt” – nevetett az egykori bemondónő, hozzátéve, hogy bár már lassan egy évtizede nyugdíjasok, ez a helyzet mégis új a számukra. „Eddig volt azért külön életünk, „énidőm” is. Most viszont elmarad a megszokott szerdai, egy pohár pezsgővel indított barátnős kanasztaparti a barátnőkkel. Csupán telefonon beszélünk egymással. Inkább azzal foglalom el magam, hogy lemegyek a kis konditermünkbe, ahol tornázom, úgy, ahogy az edzőmtől tanultam. Van ott szobabicikli, combgép, súlyzók; igaz, a mozgás mindig is része volt az életemnek. Hála egy gyógynövénykeveréknek, 18 kilót fogytam, és tartom a súlyomat, nem is vagyok éhes. Bár jókat főzök, de általában este csak egy pohár tejet vagy egy pici gyümölcsöt kívánok, semmi mást” – magyarázta Éva, aki azért is néz ki úgy, ahogy, mert rendben van önmagával. Mélyen spirituális ember lévén még pránanadi tanfolyamon is részt vett, két szintet elvégezve arra is képes, hogy önmagát gyógyítsa.

Éva 2012-ig vezette a Hatoslottó-sorsolásokat, legendásnak számít a szerepvállalása abban a műsorban. Abban az évben azonban váltott – ám nem akárki vette át a helyét: a fia, Marczali László ragadta magához a mikrofont, és azóta is ő az, akitől hétről hétre megtudhatjuk a nyerőszámokat.

Fotó: Mediaworks

Várja a folytatást

Esztergályos Cecília, Karda Bea és Éva nagyon jó csapatot alkottak az utóbbi időben, amikor az OLD(S)COOL című műsort forgatták a Life TV-re. A felvételek most szünetelnek, de Éva bízik benne, hogy hamarosan folytathatják a munkát. – Épp azelőtt írtuk alá a szerződést, hogy megérkezett volna hazánkba a koronavírus. „Remélem, utána dolgozhatunk tovább, de ha nem, akkor sem fogok belepusztulni. Optimista típus vagyok!” – nevetett az egykori bemondónő.

 

Címkék#bay éva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában