HAON Sziréna

2018.02.21. 14:29

Meglopták az egyik tanárt a bihartordai iskolában

Bihartorda - Az egyik fizikai alkalmazott egyedül maradt a bihartordai általános iskola tanárijában, így találta meg a tárcát, amiben 47 ezer forint lapult.

Bihartorda - Az egyik fizikai alkalmazott egyedül maradt a bihartordai általános iskola tanárijában, így találta meg a tárcát, amiben 47 ezer forint lapult.

A vádlott a bihartordai általános iskolában fizikai alkalmazottként dolgozott, szabad bejárása volt az oktatási intézmény nevelői szobájába.

2017. december 19-én az asszony a nevelői szobában takarított, ahol rajta kívül senki sem tartózkodott. Az asszony a tanári szobában átkutatta a sértett táskáját, és abból ellopta a pénztárcát. Kivette a benne lévő 47.000 forint készpénzt, majd a tárcát és az abban lévő bankkártyát egy szemetes zsákba rejtette, és azt elégettette a fűtővel az iskola kazánjában.

A vádlott a lopott pénzből 27.000 forintot elköltött, az eljárás során 20.000 forint lefoglalásra került, ezáltal a sértettnek okozott kár részben megtérült.

A gyanúsított cselekményével lopás vétségét valósította meg, amely 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Püspökladányi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű gyanúsított vonatkozásában a büntetőeljárást 4 hónap időtartamra felfüggesztette és az ügyet közvetítői eljárásra utalta. Az asszony a bűncselekmény elkövetését beismerte, megbánta, a sértettől bocsánatot kért és vállalta az okozott kár megtérítését. Az ügy közvetítői eljárásra utalásához a sértett is hozzájárult - olvasható az ügyészség honlapján.

A közvetítői eljárás eredményessége esetén a büntetőjogi felelősség bírósági vizsgálata nélkül a büntetőeljárást meg kell szüntetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!