haon-sportoldal

2009.08.04. 11:02

Kótai Erdeivel készül a K-1 Magyar Nagydíjra

<p>A fogadkoz&#243; K&#243;tai Mih&#225;ly<br /> bizony&#237;tani szeretne a F&#337;nix Csarnok<br /> k&#246;z&#246;ns&#233;g&#233;nek.</p>

A profi ökölvívó

pályafutását három

és fél év után

újrakezdő egykori

nagyváltósúlyú

WBF- és IBO világbajnok

Kótai Mihály (34-2-1) a

világklasszis Erdei

„Madár” Zsolt

segítségével készül

debreceni fellépésére. A

Shield Security K-1 Magyar GP keretein

belül meccselő

„Tornádó” augusztus

19-én győzni akar a Főnixben, a

román Mihai Macovei (7-5-0)

ellen jó bunyóval szeretné

elnyerni a közönség kegyeit.

Élvezte a bunyót

Kótai Mihály nagy küzdő. Ezt

több mint 200 amatőr és 37 profi

mérkőzésen bizonyította.

2006-ban krónikus hátfájdalmai

miatt visszavonult, élte a

hétköznapi emberek életét, s

szép lassan magára szedett 30

kilót. Jelentős túlsúlya

azonban egyre több egészségügyi

problémát okozott számára,

ezért 2009 januárjában úgy

döntött, megszabadul a feleslegtől,

rendszeres edzésekbe kezdett. Ahogy

csúsztak le a kilók, úgy

hiányzott egyre jobban a ring Kótainak,

érezte, bunyó nélkül nem

teljes az élete. Nyár elején

jelentkezett egykori mesterénél, Veres

Lászlónál, júliusban,

Várpalotán pedig már

visszatérő ütközetét is

sikerrel abszolválta: hat menetben verte a

debreceni Szabó Tituszt.

– Ez a meccs talán nem is a

bunyóról, sokkal inkább a

visszatérésről szólt –

fogalmazott Kótai Mihály. –

Meglepett a rengeteg ember, jó

érzés volt ilyen környezetben ringbe

lépni. Az utolsó menet már nekem

is tetszett, ott már csináltam olyan

dolgokat, melyek közelítenek az igazi

Kótai Misihez. Szabó Titusz jó

ellenfél volt, köszönöm neki,

hogy végighajtotta a meccset. Élveztem a

bunyót, annak pedig külön

örültem, hogy már

Várpalotán megtudtam, augusztusban a

debreceni Főnix csarnokban lesz

mérkőzésem.

Veres László tanítványa

visszatérő ütközete után

csak minimális pihenőt engedélyezett

magának, rutinos

öklözőként tisztában van

azzal, mennyi és milyen munkát kell

elvégeznie ahhoz, hogy újra

csúcsformába kerüljön.

Felkészülését egy igazi

klasszis, a félnehézsúlyú

WBO-világbajnok Erdei Zsolt is segíti.

– Óriási plusz ez számomra,

amit ki is használok. A múlt héten

többször kesztyűztünk együtt,

s úgy néz ki, erre a következő

hetekben is lesz alkalom, minimum három

közös tréninget terveztünk.

Ezúton is szeretném megköszönni

Zsolt segítségét, a vele

való közös munka nagyban

befolyásolja a

felkészültségemet, edzettségi

állapotomat!

Szükség is lesz a jó formára,

a Shield Security K-1 Magyar Nagydíj

szervezői az

ellenfélválasztás során nem

finomkodtak, nem egy tipikus felhozó

bunyóst szerződtettek Kótai

Mihály vetélytársául. A

román Mihai Macovei kitűnő fizikai

állapotban lévő, nagyütő

bokszoló, két címmeccsen van

túl, összemérte már

erejét a „Tornádó”

volt klubtársával, a tehetséges

lengyel Proksával is. 

„Meg fogom verni!”

– Én még nem láttam

bokszolni a srácot, edzőm, Veres Laci

viszont ismeri, ő állt Proksa

sarkában, amikor az Macovei ellen meccselt.

Óriási a harci kedvem, a Főnixben

jobb bunyót akarok bemutatni, mint

Várpalotán. Nagyon szeretem ezt a

környéket, olyan mintha otthon

lennék, hiszen Rakamazról

származom. Szép emlékek

kötnek Debrecenhez, többször vettem

részt és győztem a

Bocskai-emlékversenyen, sőt egy évig

a debreceni bokszklub igazolt versenyzője is

voltam. Remélem, jó hangulatú

gálán, sok néző előtt

bokszolhatok, bízom benne, hogy

Szabolcsból is érkeznek majd

szurkolók. Szeretnék örömet

okozni a csarnok közönségének,

s olyan formát mutatni, ami

megerősít célom

elérésében: újra a

világbajnoki címért akarok

harcolni! Bemegyek a ringbe és meg fogom verni a

román fiút!

A mérkőzést a magyar

ökölvívás legendája,

Kovács „Koko” István vezeti,

ezzel is tovább növelve az

összecsapás rangját.

Jegyárak: 2900 Ft (II. emelet), 3900 Ft (I.

emelet), 5900 Ft (küzdőtér), 9900 Ft

(gold szektor – első két sor a ring

mellett).

A belépők a Tourinformban (Piac u. 20.), a

Kölcsey Központban (Hunyadi u. 1-3), Corpus

Fitnessben (Oláh Gábor u. 5) és a

helyszínen, a Főnix Csarnokban (Kassai u.

28.) vásárolhatók. További

információk a k-1.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!