haon-sportoldal

2008.10.09. 14:36

Sitku Illés kitolt a barátjával

<p>Debrecen - A húsz perc után kiállított Csernyánszki bízik abban, hogy a szövetség méltányolja ártatlanságát.</p>

Szerdán késő este a Loki lejátszotta a Magyar Kupában a Fehérvár ellei odavágó mérkőzését, amelyen 2–1-es vereséget szenvedett idegenben. A debreceni visszavágó tudatában ez az eredmény nem mondható rossznak, különösen ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a DVSC hetven percen keresztül emberhátrányban játszott.

A huszadik percben ugyanis Szabó Zsolt játékvezető, a fehérvári csatár, Sitku ellen elkövetett buktatásért kiállította a vendégek kapuvédőjét, Csernyánszki Norbertet. A televíziós felvételek tanúsága szerint azonban egyértelműen kijelenthető, hogy a kapus hozzá sem ért a „nagy halált” eljátszó hazai játékos lábához.

Az eset pikantériája, hogy a két játékos valaha együtt focizott Siófokon és azóta is jó barátságban vannak egymással.

Elismerte a kamut

Az első számú kapus, Polekszics mögött ritkán lehetőséget kapó Csernyánszki kissé bosszúsan emlékezett vissza a mérkőzésre. – Sajnálom a történteket, mert nem előzte meg szabálytalanság a kiállításomat – szögezte le a hálóőr.

– Amikor rástartoltam a labdára, láttam, hogy Illés fut velem szemben, aki egy gondolattal hamarabb ért oda, ezért az utolsó pillanatban visszahúztam a lábam.

Sikerült megtolnia mellettem a labdát, aztán hatalmasat esett. Először a bíró, két kezét a magasba emelve, továbbot intett, aztán a közelben álló partjelző beintésére lefújta az esete és felmutatta a piros lapot.

Sitku egyébként azonnal elnézést kért, mint mondta, ösztönösen dobta el magát. Sőt azóta már küldött négy sms-t is, amelyben bocsánatot kér, csak hát ez már semmin nem változtat – mondta a kapuvédő.

Majd a visszavágón

Csernyánszkival abban egyet értettünk, hogy kár ezért a játékvezetői bakiért, mert ebben a meccsben egy jobb eredmény is benne volt, hiszen a Fehérvár sokáig még emberelőnyben sem tudott fölébük kerekedni.

– Sajnos, kissé gyengén kezdtünk, de a mester által kiötlött Mészáros-Takács helycsere után stabilabbak lettünk és kezdtük átvenni az irányítást. Ekkor jött a már említett kiállítás és onnantól átálltunk egy biztonságosabb, óvatosabb játékra. A második félidő elejéig nem is volt gond, mert a hazaiak emberfórban sem játszottak jól.

A bekapott gól után jobban felpörögtünk és nagyon jó időben, elég korán sikerült egyenlítenünk, Leo jóvoltából. Sajnos ezt nem tudtuk megtartani,mert Vujovics újra a kapunkba talált, ezért újra hátrányba kerültünk. A mérkőzés végefelé már egyértelműen a túlélésre játszottunk, úgy éreztük, hogy az adott körülmények között nem rossz eredmény az 1–2 a debreceni visszavágó előtt. Az igazsághoz tartozik, hogy el is fáradt a csapat, mind a szombati bajnokoin, mind pedig a kupameccsen mély, csúszós talajon kellett futballoznunk, no és a hetvenperces emberhátrány is sokat kivett a társaságból. Úgy vélem, reális cál a továbbjutás – zárta pozitívan a beszélgetést Csernyánszki.
-T.N.-

  • Fehérvár - DVSC-TEVA
  • Szó sincs arról, hogy gödörben lennének
  • Bernáth, nem vagyunk a Bayern
  • Jól megverték a REAC-ot DVSC-TEVA - REAC 2008.10.04.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!