haon-sportoldal

2008.09.26. 14:28

Mindenki újra edz a DKSÉ-nél

<p>Debrecen – Jó hír az utóbbi időben betegségek, sérülések sújtotta DKSE-Airport Debrecen háza tájáról: immár mindenki edz – tudtuk meg Kovács Mihály vezetőedzőtől.</p>

Részt vesz a tréningeken a torokgyulladásból gyógyuló Lókodi Gergő, habár még nincs túl jó állapotban, és péntek délelőtt csatlakozott a társakhoz a szerdán ugyancsak betegen játszó Gúnya Péter.

Rédei István csütörtökön még külön gyakorolt, péntek délelőtt viszont már a többiekkel együtt, azonban valószínűleg meg kell operálni – fejtette ki Kovács Mihály.

A műtétre várhatóan novemberben kerítenének sort, de Kovács Mihály azt kérte, ha van rá mód, húzzák el azt december közepéig, az őszi szezon végéig. De a beavatkozásig mindent csinálhat a kitűnő átlövő.
Kelecsevics Marinko szintén edz, csakhogy gyengének érzi magát; sápadtnak, energiaszegénynek is látszik – fűzte hozzá a vezetőedző.

A hét elején „munkára” jelentkezett a felkészülés során súlyos arcsérülést szenvedett Farkasovszky Martin is, aki két hétig külön dolgozik. A játékos sokat fogyott, vissza kell nyernie kondícióját. Az arcát maszkkal védi, amit majd engedélyeztetni kell a szövetséggel.
Vasárnap 18 órakor a Hódos Imre-sportcsarnokban a Balatonfüred KC-t fogadja a DKSE.

– Nem fogják könnyen adni a bőrüket – jegyezte meg Kovács Mihály. A rendelkezésre álló videofelvételről kiderül: nem szabad ész nélkül rohanni előre ellenük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!