haon-sportoldal

2008.09.14. 18:17

A Fradi–verés után újabb győzelem

<p>Debrecen - (haon) - Az egy héttel korábbi bravúr után most Hódmezővásárhelyen nyert a DVSC–Aquaticum csapata.</p>

A női kézilabda–bajnokság második fordulójában újabb rangadót játszott a Loki: a piros-fehérek ezúttal a hódmezővásárhelyiekhez látogattak. A DVSC-Aquaticum végig vezetve győzte le a vendéglátókat és két forduló után száz százalékos teljesítménnyel áll a Bakó Botond vezette alakulat. A siker értékét növeli, hogy a kiállítások aránya eléggé eltérő volt a találkozón, de ez sem tudta megállítani a lokis lányokat, akik egy olyan gárdát tudtak legyőzni, amelynek otthonából ritkán tudtak győzelemmel távozni az utóbbi években. A debrecenieknek ezúttal sikerült legyőzni a mumust, annak ellenére, hogy öt hétméterest is elhibáztak a mérkőzés során. A DVSC számára pénteken folytatódik a bajnokság, amikor a lányok a Vasast fogadják este hat órától a Hódos Imre sportcsarnokban.

ASA-CONSOLIS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC-DVSC-AQUATICUM 27-29 (14-16)
Hódmezővásárhely, 800 néző.

V: Dobrovits, Tájok.


HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Abramovics - LOVÁSZ 6, Nyikolajenko 4, Wolf 2, Gaál 1, Pollaková, Koroknai 7 (5). Cs: VÖRÖS (kapus), Fülöp 1, Jókai 3, Gerstmár R. 3. Edző: Farkas József.

DVSC-Aquaticum: PASTROVICS - CSÁKI 7, SINKARENKO 5 (1), Uhraková 2, SZABÓ 4, Crap 3, Stuparicová 3. Cs: Kiss É. (kapus), Soós 1, Hornyák, Bognár 1, Marin 3 (3). Edző: Bakó Botond.

Az eredmény alakulása. 4. p.: 2-3. 8. p.: 2-6. 18. p.: 7-11. 28. p.: 13-15. 31. p.: 15-16. 35. p.: 15-19. 41. p.: 19-22. 54. p.: 25-28. 58. p.: 27-28.

Kiállítások: 0, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 9/4.


Farkas József: - Főleg az emberelőnyös támadójátékban hibáztunk sokat, a végén pedig sorsdöntő szituációkban megremegett a kezünk.

Bakó Botond: - A csapat ismét megmutatta, hogy nagyon tud küzdeni, és a nehéz pillanatokban is helyén volt az eszük.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!