haon-sportoldal

2008.03.17. 10:47

Óriási űrt hagy maga után

<p>Debrecen-Sporttársai, barátai búcsúztak el a tragikus hirtelenséggel elhunyt Simon Miklóstól.</p>

Gyászol a sporttársadalom, életének 44. évében tragikus hirtelenséggel, súlyos betegségben elhunyt Simon Miklós, a debreceni Simon&Wolf SC elnöke, ismert debreceni vállalkozó, kétgyermekes családapa.

Simon Miklós ifjú éveiben válogatott sportlövőként ért el sikereket, majd megalapította a Simon&Wolf SC-t, hogy vezetőként segítse a sportlövőket.

A kilencvenes évek közepén salakmotoros szakosztállyal bővült az egyesület, amely hazánk legsikeresebb csapatává nőtte ki magát, sőt nemzetközi viszonylatban is számtalan sikert értek el a simonos versenyzők.
Simon Miklós halálával a honi salakmotorozás az egyik legnagyobb mecénását veszítette el.

– Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy Miklós elment.
Több mint húszéves barátság kötött össze bennünket, nagyon erős érzelmi szál volt köztünk, ami nem csak a sport köré összpontosult, hiszen ő volt a fiam keresztapja – mondta elcsukló hangom Tihanyi Sándor, a Simon&Wolf SC salakmotorosa.
– Azt tiszteltem a legjobban benne, hogy amit megígért, azt mindegy milyen áron, de betartotta.
Óriási szíve volt. Úgy gondolom, amit elkezdett a sport és a vállalkozása terén, azt becsületből végig kell vinnünk, mert ezt ő is így akarná. Teljes mellszélességgel a családja mellett vagyunk.

– Nem csak sporttársai kapcsolat, hanem baráti viszony is volt köztünk.
Annak idején még együtt versenyeztünk, majd klubvezetőként segítette a pályafutásomat – elevenítette fel a múltat Pető László,  olimpikon sportlövő, aki egykoron a Simon Miklós klubjában versenyzett.

– Nagylelkűsége a sportlövészet felé sohasem volt vitatott, óriási űrt hagyott maga után a sportéletben. Emberileg csak jó oldala volt, bármilyen kérdésben lehetett hozzáfordulni.
Őszinte rajongója volt a sportnak és nem csak a sportlövészetre és a salakmotorozásra összpontosított, hanem szinte minden sportágban naprakész volt.

– Többéves barátság kötött össze bennünket, csupaszív, segítőkész, rendkívül jó embert ismertem meg a személyében.
Amikor értesültem a tragikus hírről, teljes döbbenet lett úrrá rajtam – árulta el érzéseit Bernáth Csaba, a DVSC-TEVA labdarúgója.
– Nagyon szerette a focit és a Lokit, bérletes volt, szinte minden hazai meccsünkön a helyszínen szurkolt a kisfiával.
Miklós halálával sokat veszítettünk, egy remek ember távozott közülünk és egy olyan sportvezető, akinek a hiánya sajnos nagyban kihat majd a salakmotorozásra.
Rettenetesen fájó, hogy ilyen fiatalon kellett elmennie. Nagyon sajnálom a feleséget és a két kisgyermekét.


Kapcsolódó anyagok:

  • OKtatás és foglalkoztatás
  • Megindult a harc
  • Gyászol a salakmotorsport
  • Gyászol a salakmotorsport
  • Gyászhírportálunk
  • A legfrissebb sporthírek
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!