HAON - Sport - DVSC

2019.02.14. 13:38

A csatár a Loki helyett a Kövesdet választotta

Debrecen - Szó volt róla, hogy Amadou Moutari a DVSC-be igazol, de végül a ferencvárosi a Zsóry FC labdarúgója lett.

Debrecen - Szó volt róla, hogy Amadou Moutari a DVSC-be igazol, de végül a ferencvárosi a Zsóry FC labdarúgója lett.

Az első két tavaszi bajnoki mérkőzésén nem tudott az ellenfelek hálójába találni a Loki, így – természetesen győzelem nélkül – egyetlen ponttal zárta az említett etapot a gárda. Nem véletlen, hogy a szurkolók közül többen is elégedetlenkedtek, miért nem erősíti meg a támadósorát a hétszeres bajnok klub. Különösen annak fényében, hogy Haris Tabakovic nyár óta sérült, Albion Avdijajnak is voltak egészségügyi problémái az idén, és a télen távozott egy támadó Debrecenből, a Paksra igazolt Könyves Norbert személyében.

Moutarit szerették volna

A cívisvárosiak keretében a jelenleg bevethető csatárok között Avdijaj mellett ott találjuk a fiatal, nemrégen szerződést kapó Damásdi Alexet és Zsóri Dánielt, az utóbbi időben többször sérüléssel bajlódó Bereczki Dánielt, a nem klasszikus befejező játékost, Szécsi Márkot és Takács Tamást.

Utóbbi futballista vezeti a Debrecen házi góllövőlistáját hét találatával, amelyeket értelemszerűen ősszel szerzett, vagyis a hórihorgas játékos sem most van élete formájában.

– Bár csütörtökön zárul az átigazolási időszak, ez nem jelenti azt, hogy nincs lehetőség játékosok szerződtetésére ezután – utalt a DVSC cégvezetője, Róka Géza arra, hogy szabadon igazolható labdarúgót ezt követően is lehet igazolni. – Természetesen amennyiben találunk olyan futballistát, amely a lehetőségeinkbe belefér és tud segíteni a csapaton, akkor igyekszünk megszerezni – fogalmazott a sportvezető.

Információink szerint felmerült az FTC nigeri csatárának, a 25 éves Amadou Moutarinak a Debrecenbe hozása, a szakmai stáb szerette volna a gárdában tudni, ám a támadó végül szerdán aláírt Mezőkövesdre. A válogatott Moutari a Fradiban összesen 54 találkozón szerepelt, és 12 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.

TN


[related-post post_id="4140900"]

[related-post post_id="4142161"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!