HAON - Sport - DVSC kézi

2018.06.13. 19:23

DVSC: összeállt a program

Debrecen - Jelenleg nyári szabadságukat töltik a játékosok, a felkészülés július második hétfőjén kezdődik majd.

Debrecen - Jelenleg nyári szabadságukat töltik a játékosok, a felkészülés július második hétfőjén kezdődik majd.

Kialakult a Debrecen nyári felkészülési programja: a Pal Oldrup Jensen vezette szakmai stáb július kilencedikén tartja meg az új keret első edzését, előtte azonban a játékosok már túlesnek egy mindenre kiterjedő orvosi-fizikai felmérésen.

Orvosival kezdenek

– Az évzáró vacsorán a játékosok átvették a személyre szabott edzéstervüket, amelyet kötelezően el kell végezniük – ismertette Vida Gergő, aki a következő idényben a norvég mester munkáját segíti majd. – Mindenki kapott két hét teljes pihenőt, azután viszont végre kell hajtani az előírt gyakorlatokat. Idény végén felmértük a játékosok fizikai állapotát, egyrészt tudni akartuk milyen állapotban vannak, másrészt lesz majd mihez hasonlítani az felkészülés elején ismét elvégzett orvosi vizsgálatok eredményeit.

Edzőmeccsek sora

Július 16-án kezdődik majd a Loki első edzőtáborozása, a csapat július 21-ig Balmazújvárosban készül. Július 24-én és 25-én, Nagybányán játszik két felkészülési mérkőzést az együttes, majd augusztus 1-én hazai közönség előtt is megmutatják magukat a lányok, az első osztály újoncával, az Egerrel játszanak 18 órakor edzőmeccset a Hódosban. Augusztus 10-én és 11-én ugyancsak a Hódos ad otthont egy rangos felkészülési tornának. Az első napon, 10-én 16 órától FTC–Nagybánya mérkőzést láthatnak a nézők, míg 18 órától a DVSC a Vác ellen lép pályára. Másnap, 11-én, 16 órakor a két vesztes lép pályára a torna bronzmeccsén, míg 18 órakor kezdődik a döntő.

Sűrű augusztus

Augusztus 13-tól 20-ig a németországi Metzingenben edzőtáborozik az együttes, ahol két meccset is játszik. Augusztus 18-án a házigazdák, 19-én a francia Brest lesz az ellenfél. Augusztus végén a Metzingen Balmazújvárosban edzőtáborozik, s ha már itt lesz a német csapat, részt vesz egy háromcsapatos felkészülési viadalon. Ennek nyitányaként augusztus 23-án a Loki az MTK ellen játszik 18 órakor, másnap, 24-én, MTK–Metzingen meccset láthatnak, míg augusztus 25-én 18 órakor Debrecen–Metzingen találkozóval zárul a torna.

– A felkészülést közösen állította össze a stáb, igyekeztünk erősebb és gyengébb ellenfeleket is választani a programba. Játszani fogunk a Ferencvárossal és az egyik francia bajnokaspiráns Bresttel is, főpróbaként pedig a Metzingen és az MTK elleni tornát szánjuk, hiszen szeptemberben már kezdődik a bajnokság – árulta el Vida Gergő.

Még lehet változás

Az edzőmérkőzések időpontjai nem véglegesek, az esetleges változásokról a klub időben tájékoztatja a szurkolókat.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!