PR cikk

2019.07.17. 09:47

Hogy alakultak Debrecen ingatlan árai a BMW bejelentés óta

Lassan már egy éve (2018 július 31), hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette a BMW gyár építését Debrecenbe.

A Kecskeméti Mercedes gyár és a Győri Audi gyár példájából kiindulva jelentősebb ingatlan ár emelkedés volt várható Debrecenben is.

Debrecenben a lakóingatlanok reál négyzetméter ára a bejelentés előtt 330 ezer forint körül mozgott. Érdekes, hogy 2018 december végéig kicsit visszafogottabban kezdtek emelkedni az árak (360-365 ezer forintra).

A négyzetméterárak igazi meglendülését idén januártól lehet tapasztalni. Májusra már 450 ezer forint körüli összeget kellett leszurkolni egy négyzetméterért.

A lakás vásárlás az utóbbi évek emelkedése miatt jó befektetés, ami hosszú távon sokat hozhat a konyhára. Különösen igaz ez az új építésű lakásokra, melyeknek nagyobb az értéke és hosszú távon is jobban megőrzi azt. Az új építésű, korszerű ingatlanok könnyebben ki is adhatók így sokkal jobban kamatoztatható a befektetés.

Megnéztük a megveszlak.hu adatbázisában, hogy milyen árfekvésben kapható jelen pillanatban új építésű lakás és ház. Nézzük először az új építésű lakásokat, amikből összességében 3-szor annyi eladó van, mint házból.

Új építésű lakások árai

Új építésről lévén szó húsz millió alatt egyetlen eladó lakás sincs. Az új lakások 22%-a esik 20-30 millió forint közé. A 30-40 millió forint közötti ársáv a legbővebb a maga 30%-ával. A második legbővebb kínálat a 40-50 millió forint közötti árú lakások között van a 28%-os részesedéssel. 50-60 millió forint közé már csak az eladó lakások 8%-a, a 60 millió feletti árba pedig a lakások 11%-a esik. Azt lehet mondani, hogy az új építésű lakások 70%-a a 25-45 millió közötti ársávban található.

Új építésű házak árai

Ahogy az többnyire mindenhol jellemző, az új építésű házak még többe kerülnek, mint a lakások. Harminc millió forint alatt egyetlen egy sincs, és 30-40 millió közé is csak a házak 2%-a esik. A 40-50 milliós ársávba már a házak 27%-a esik, de ezek közül egyetlen kivétellel mindegyik új építésű sorház vagy ikerház. 50-60 millió közötti összegért a házak 19%-át árulják. A legbővebb választék 60 millió felett nyílik. A házak 52%-a esik bele.

Érdekesség, hogy 45-60 millió forint között (46%) és 80-100 millió forint között (36%) van nagyobb ingatlan választék. A 60-80 millió közötti ársávban alig lehet találni ingatlant (10%).

Ha nem szeretnél lemaradni egy jó befektetésről, akkor keresgélj a megveszlak debreceni ingatlanjai között.

(PR cikk)

 

Címkék#pr cikk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!