HAON lakóhelyem

2018.07.18. 09:42

Pénztárcatolvajok ellen javasolnak vádemelést Hajdúhadházon

Hajdúhadház - A hajdúhadházi rendőrök egy 25 éves férfi és 21 éves társa ellen indítottak nyomozást.

Hajdúhadház - A hajdúhadházi rendőrök egy 25 éves férfi és 21 éves társa ellen indítottak nyomozást.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. április 25-én 19 óra körül arról, hogy valaki feltörte a hajdúhadházi otthona előtt parkoló autóját, és onnan ellopta a pénztárcáját.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. Az egyenruhások rövid időn belül elfogták a 25 éves L.-B. Andrást és 21 éves társát, L. Józsefet. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két férfit, akik elismerték a bűncselekmény elkövetését. Az ügy felderítése során a rendőrök megállapították, hogy L.-B. András több hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018 áprilisában először egy nyitott autóból, majd egy kerékpár kosarából lopott pénztárcákat.

A rendőrök a helyi gyanúsítottakkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek - közölte honlapján a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!