Traktorosból lett gyékényfonó

Biharnagybajom - André Sándor a Sárrét egykor széles körben elterjedt foglalkozását műveli igen magas szinten.

Amit a természet adott, abból készítette használati tárgyait egykor a Sárréten élő ember. Gyékény volt bőven, mutatja az is, hogy bő másfél évszázaddal a tájegység lecsapolása, csatornázása után is igyekszik visszahódítani a nem művelt, vizesebb területeket. Gyékényből régen temérdek használati tárgyat fontak. A tájegység hagyományát leginkább a biharnagybajomiak őrzik. Ott a közmunkaprogramban is foglalkoznak ezzel, továbbá André Sándor is készít gyékényből használati tárgyakat. Hozzá látogattunk el.

A kani meg a koca

A férfi az ezredfordulón kezdte a gyékényfonást, amelyet olyan szinten végez, hogy termékei megtalálhatók szerte az országban, Budapesten a Hagyományok Házában is tanítja a mesterség iránt érdeklődőket, illetve ottjártunkkor éppen oda készített egy kollekciót megrendelésre. Közben kérésünkre a munkájáról beszél.

- A bajomi gyékény nem jó, mert kemény és rövid, hamar törik. Abból nem lehet igazán szép dolgokat fonni. Itt a közelben, Békés megyében, Zsadányban azonban már találni hosszú és puha szálú gyékényt. De az igazán jó alapanyag a Tisza mellől való. Régen Tápéról érkezett, most Tiszavalkról hozzuk. Amelyiken a buzogány van, azt nem szabad levágni, az a kani, csak a koca megfelelő a fonáshoz. Az sem mindegy, hogy mikor vágjuk. Augusztus 15-e után már lehet kezdeni, ha előtt jó volt az idő, ám a legjobb a szeptemberi vágás. Nagy kötegekben érkezik meg a gyékény, ezekből válogatok mindig szálakat annak megfelelően, hogy mit készítek belőle – kenyértartó, bevásárló táska, kiskosár, nagykosár, üveget körbefonni, csak a képzelet szabhat határt, annyi mindent lehet csinálni belőle. Sokrétű a munka, mert érteni kell az alapanyag kiválasztásához, a kötéshez, fonáshoz és a varráshoz is. Leginkább kézügyességet igényel, de kézzel, karral is bírni kell. A folyamat egyszerű. Miután kiválasztottam a termék készítéséhez legmegfelelőbb gyékényszálakat, azokat szétszedem. A külső részből a karimákat, illetve szakajtókat csinálom, a belseje kötésre, fonásra való. Eszközeim a tű és a kés.

Fotók: Kovács Péter

Télen itthon dolgozom, itt, a kis műhelyemben. Naponta néhány órát, attól függően, hogy mennyi megrendelés van. Nyáron viszont több időt tudok rászánni. Van egy kertem, kis házzal, ott mindig van tennivaló. Kora reggel és este felé kapálok, napközben a meleg elől behúzódok a házba és ott fonok, kötögetek. Hívnak olykor Budapestre, a Hagyományok Házába, hogy tanítsam a gyékényfonást. Persze, hogy elmegyek. De nem lehet ezt egy nap alatt megtanulni, erre hetek kellenének, mert nem csak annyi, hogy hogyan fonok és illesztem össze a darabokat. Ide tudni kell, hogy miből mit lehet csinálni, a méretezést, és át kell tudni látni a folyamatot a tervtől a befejezésig. Ha lenne valaki, akiben van elhivatottság, érdeklődés, szívesen átadnám neki a tudásomat. Hiszem, hogy a hagyományt őrizni kell. Én, amíg az egészségem engedi, amíg bírom erővel és karral, csinálom.

Elismeréseket is kapott

Persze nemcsak a munkája, hanem az sem egy hétköznapi történet, ahogyan André Sándor a gyékényfonás mestere lett. Elmondta, hogy a kézügyessége mindig is megvolt, gyermekként sodringot, a nagy sörös üvegekre búrát font, ahogy otthon látta. Aztán az élet úgy hozta, hogy traktoros lett, a helyi mezőgazdasági szövetkezetben helyezkedett el. 2000-ben leszázalékolták, így nem folytathatta a korábbi munkáját. A csökkent munkaképességűek átképzését támogatták, így jelentkezett az éppen akkor induló gyékényfonó tanfolyamra. Mint már említettük, a gyékényfonás a Sárréten honos egyik ősi tevékenység, amit később is folytattak; ki a háziipari szövetkezetben, ki otthon magának vagy a környezete igényeinek kiszolgálására. Szóval André Sándor jelentkezett a tájegység hagyományát őrző foglalatosság elsajátítására. Mint mondja, az alapokat megtanították, a szakma finomabb fogásaira, kreatív lehetőségeire viszont maguktól jöttek rá. Egy idő múlva megszűnt az állami támogatás, akkor akár létrehozhattak volna egy nonprofit társaságot, ám úgy döntöttek, hogy így már nem érné meg a gyékényfonás, ezért szétszéledt a közösség. Egyedül csak André Sándor folytatta. Munkájának olyannyira híre ment, hogy arra a Néprajzi Múzeum és a Hagyományok háza is felfigyelt. Díjakat is kapott: 2012-ben Hajdúnánáson az Aranyszalma Kárpát-medencei Szálasfonó Fesztiválon első helyezést ért el; 2015-ben az Országos Népi Mesterségek Művészeti pályázatán második díjat kapott, míg ugyanabban az évben az Országos Népművészeti Kiállítás zsűrije különdíjjal jutalmazta munkáit.

- Ha valaki csak eltökéli magában, hogy kötni fog, abból nem lesz jó munka soha. A gyékényfonást szeretni kell csinálni, érdeklődni iránti, és akarni újabb és újabb fogásokat elsajátítani – mondja a mester.

- Kovács Zsolt -