HAON - Kultúra

2019.01.10. 09:29

Újévi varázslat St. Martinnal

Püspökladány - St. Martin bemutatta improvizatív játékát is a művelődési központ közönségének.

Püspökladány - St. Martin bemutatta improvizatív játékát is a művelődési központ közönségének.

Hagyomány már Püspökladányban, hogy a kultúra helyi szervezői újévi koncertre hívják a zene barátait. Ezúttal St. Martin, az ismert zeneszerző, zenész, előadó-, szaxofon- és pánsípművész volt a Dorogi Márton Művelődési Központ vendége január 7-én. Kiss Zsigmond alpolgármester újévi beszédében reményét fejezte ki, hogy a város számos fejlesztéssel gazdagodhat majd. Hangsúlyozta, az önkormányzat mindent megtesz, hogy az idei év a sikereké legyen. S ebben számítanak a városlakók, civilek, vállalkozók együttműködésére.

Ezt követően St. Martin adta át a jövőre vonatkozó jókívánságát: „Kívánok önöknek is mindenből eleget!”. Az biztos, hogy erre a kívánságra pontosan illeszkedett a zenei előadása, hiszen a koncertjén a világzene, a klasszikus zene slágerei mellett bemutatta improvizatív játékát is.

Léleksimogató, varázslatos est részesei lehetett a közönség. Elvarázsolt mindenkit Caccini Ave Mariája, a Halleluja, s még lehetne sorolni a csodálatos zeneműveket. Az Átok vagy áldás című dal éneklésébe a közönség is bekapcsolódott. S így igazzá vált: a zene közös nyelv, mely közvetíti a hangot, eljuttatja a közös mondanivalót.

„Örülök, hogy ha csak egy rövid időre is, de részese lehettem életüknek” – köszönte meg az estet a közönségnek a világhírű előadóművész. Tányér József

- Tányér József -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!