HAON - Kultúra

2018.06.06. 19:54

Ha a kovácsok összetalálkoznak…

Berettyóújfalu - Az egykor nagy elismertségnek örvendő szakma bihari képviselői Berettyóújfaluban találkoztak.

Berettyóújfalu - Az egykor nagy elismertségnek örvendő szakma bihari képviselői Berettyóújfaluban találkoztak.

Varga Zsigmond, Nagy Sándor és Györfi Norbert is részt vett a Berettyóújfaluban megrendezett, kovácsoknak szóló négynapos továbbképzésen a Nadányi Zoltán Művelődési Központban, valamint a Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóházában.

A Bihari Népművészeti Egyesület által létrehozott műhelymunka témája a fémmegmunkálás volt. Török Istvánné, az egyesület vezetője hívta meg a komádi kovácsokat a rendezvényre. Varga Zsigmond 53, Nagy Sándor pedig 52 éve űzi a kovácsmesterséget, bár a rendszerváltás óta más irányt vett az életük, azóta csak hobbiból foglalkoznak ezzel a szakmával. Mindkettejüket id. Sipos Lajos mester tanította ki a kovácsság rejtelmeire a hajdani KTSZ-ben.

Fárasztó a forró vas mellett

– Már nagyon vártam a műhelymunkát, és a személyes találkozást Vajda László tiszaeszlári népi iparművésszel, kovácsmesterrel. Annak idején nem volt lehetőség továbbképezni magunkat, mezőgazdasági kovácsként bérmunkát végeztünk. Önállóan nem tudtunk műhelyt nyitni. Én a rendszerváltást követően a polgármesteri hivatalban kezdtem dolgozni karbantartóként, Zsiga barátom pedig földművelésbe fogott – mondta Nagy Sándor, akit mindig is érdekelt a kovács díszítőművészet, de nem volt ideje rá, hogy foglalkozzon vele.

– Én is már csak a családnak és a barátoknak vállalok kisebb kovácsmunkákat. Ebben a korban fárasztó a forró vas mellett gyorsan dolgozni, hamar elfáradunk – tette hozzá Varga Zsigmond. Abban mindketten egyetértettek, hogy hasznos volt számukra a négynapos program, sok újdonsággal ismerkedtek meg és a tudásukat is felfrissítették. Vajda László, a Népművészet Mestere, kovács és Szabó István Népi Iparművész, fegyverkovács ismertette meg velük többek között a gazdasági munkák vasszerszámait, valamint a fegyverek történetét. Az elméleti és gyakorlati feladatoknál gyönyörű mintadarabokat láttak, amelyeket itthon gyakorlásként elkészíthetnek.

Jövőre újból találkoznak

Győrfi Norbert nagyon sajnálta, de csak egy napon tudott részt venni, hiszen patkolókovácsként Budapestre kellett utaznia egy továbbképzésre. – 2012 óta dolgozom patkolókovácsként és tagja vagyok a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének is. Szívesen maradtam volna a többi napon is a berettyóújfalui műhelymunkán, mert attól függetlenül, hogy patkolókovácsként dolgozom, nagyon érdekel a kovácsmesterség többi része is – mesélte Györfi Norbert.

Török Istvánné elmondta, hogy Biharból 10-15 kovácsmestert tudtak elhívni a rendezvényre. – Öröm volt látni, hogy a kovácsok milyen boldogan dolgoztak együtt, generációk fogtak össze és készítették el a kapuzárakat és a kapupántokat. A program 2020-ig tart, így szeretném ha a mesteremberekkel a kapcsolat nem szakadna meg, és tervezzük, hogy jövőre is újra összehozzuk a kovácsokat egy találkozóra – fejezte be az egyesület elnöke.

- Rozsik Rita -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!