HAON - Kultúra

2018.01.17. 11:04

Önmaguk és mások örömére énekeltek a templomban

Körösszegapáti - Rendhagyó istentiszteleten vehettek részt a település református hívei vasárnap délelőtt.

Körösszegapáti - Rendhagyó istentiszteleten vehettek részt a település református hívei vasárnap délelőtt.

A 2018. esztendőt a családok évének nyilvánította Magyarország kormánya. Ezt az igen hasznos kezdeményezést karolta fel a Debreceni Kőr Dáma Egyesület egy minden vallási felekezetet megszólító templomi hangversennyel, január 14-én.

Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott Körösszegapátiban a református vallásúak egyházközsége, amikor családok örömzenélése címmel töltöttek el egy kellemes délelőttöt.

Emléklap a résztvevőknek

Az istentisztelet után Kurucz Tímea lelkész beszélt a családról, annak fontosságáról, olyan értékről, amelyet átörökíthet az ember egyik nemzedékről a másikra. Mint mondta, örömmel tapasztalja, hogy az egyházközség rendezvényein a családok több generációja megjelenik. Ez bizonyítja a közösség erejét. A településen nem volt lehetőség zenélésre, ám emiatt nem maradt el a dallamok kellemes, emberi örömérzéseket kiváltó hatása, mivel a résztvevők családonként külön-külön, az egyházi énekek éneklésével töltötték el a délelőttöt.

Tarsoly Attila polgármester és Pintye Edit alpolgármester a családi élet örömeit összefoglaló díszes lapot nyújtottak át a megjelent családoknak.

A közös éneklés is hozzájárult ahhoz, hogy a körös­szegapáti református közösség megható és baráti módon érezze a család fontosságát az emberek életében.

HBN–Vmirjáncki József

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!