Ahelyett, hogy örülnénk...

Mégis, gondoljunk csak bele, mennyivel jobb a helyzetünk, mint például Koszovóé.

Egy hónapja kiáltották ki függetlenségüket, s kevés biztosítékuk van arra, hogy nem lesz mindez tiszavirág-életű.

Nálunk 18 éve ismét piros betűs ünnep lehet a március 15-e, mert kivívtuk függetlenségünk ismét. Becsüljük is meg. Ne engedjünk se külső, se belső nyomásnak, saját lelkünkben is csináljunk számadást. Vajon tényleg megteszünk mindent, hogy ez így maradjon?

Demokráciában élünk; nem az utcán kell érvényt szerezni a véleményünknek, ennek örülnünk kellene. Ne gondoljuk, hogy csak a képviselőkön múlik, milyen ez az ország.

Nézzünk magunkba; majd, ha mindenki őszintén mondhatja, hogy megtette a tőle telhető legjobbat, akkor kérjünk számon másokat. Egy-egy rossz döntés csak egy porszem egy nemzet történelmében, de ha hagyjuk, ez a szemcse a gépezetet teszi tönkre, s nem lesz majd, ki emlékezzen ránk.

Örüljünk hát; ismét megünnepeltük az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének napját, mert megtehettük. Felvonhatták az országzászlót a Bem téren, mert van.

Összegyűlhettünk és megemlékezhettünk történelmünkről, mert büszkék lehetünk rá. S bár a harmadik Magyar Köztársaság még épphogy csak nagykorúságát tölti, a magyar demokrácia már túl van másfél évszázadon. Hogy örülnének Koszovóban ilyen dátumoknak, ilyen jubileumoknak. Náluk épp csak egy hónapos a független köztársaság…

Fabók Ágnes