Hajdúnánás hírei

2018.11.03. 08:35

Zenészből profi híradós

Budapest, Debrecen - „Mindig megdobban a szívem, ha meglátom a megyetáblát” – vallja a hajdúsági lány.

Budapest, Debrecen - „Mindig megdobban a szívem, ha meglátom a megyetáblát” – vallja a hajdúsági lány.

A hajdúnánási Vitányi Judit három és fél éve köszönti a nézőket a TV2 reggeli híradósaként, sőt ő vezeti a Tények déli adását is. Elmondása szerint imádja azt, amivel foglalkozik, nagyon boldog és kerek az élete, Budapesten is. – Úgy érzem, szeretnek a nézők, ezt a nézettség is mutatja, ez önbizalmat is ad a jövőre nézve – kezdte Judit, akinél nem volt egyértelmű, hogy a híradás lesz a hivatása.

– Hatévesen hazamentem azzal a felkiáltással, hogy zongorázni fogok! Később anyukám óvatosan rábeszélt a gitárra. Azzal győzött meg, hogy azt mindenhova magammal tudom vinni, így a nővéremmel együtt kezdtem el gitározni – emlékezett vissza Judit. A kétdiplomás híradós az egyetem után a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában volt gitártanár. Hobbiként élete részévé vált a híradózás a helyi tévécsatornánál, emellett a Kodály Filharmónia moderátoraként dolgozott nyolc évig. Teljes élete volt már Debrecenben, de 2015-ben minden megváltozott.

Továbblépés

– A TV2 Akadémiára jártam, abból az indíttatásból, hogy fejlesszem magam, és miután véget ért az egyéves képzés, pár hónap múlva behívott a csatorna castingra. Nem sokkal később felhívtak, hogy amint lehet, utazzak Pestre – mesélte (még mindig) izgatottan Judit. Másnap hajnalban már vonaton ült, majd a sikeres megbeszélést követően fel is mondott akkori munkahelyén. Két nap múlva már Budapesten lakott.

Megfontolt embernek tartom magam, mindent megtervezek, akár fél évre előre is. Ám akkor spontán voltam, és kiléptem a komfortzónámból, pedig még magam sem tudtam, mire vállalkozom”

– fogalmazott Judit. Elmondta, megfordult az élete: végül hivatása lett a híradózás, és a hobbija a gitározás.

ND


[related-post post_id="4031819"]

[related-post post_id="3999582"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!