Hajdúnánás hírei

2018.05.14. 15:18

Facsemetére került a gyermek neve

Hajdúnánás - Egykoron, ha megszületett egy gyermek, apja, vagy még inkább nagyapja ültetett egy fát. Ezt a szép és nagyon ősi szokást elevenítik fel sok helyen, amikor közösségi szinten ültetnek fát az adott évben született kicsinyek emlékére.

Hajdúnánás - Egykoron, ha megszületett egy gyermek, apja, vagy még inkább nagyapja ültetett egy fát. Ezt a szép és nagyon ősi szokást elevenítik fel sok helyen, amikor közösségi szinten ültetnek fát az adott évben született kicsinyek emlékére.

Hajdúnánás képviselő-testülete is ezen kezdeményezés mellé állt, amikor elhatározták, hogy 2016-tól kezdődően az előző évben született gyermekek mindegyike részére egy-egy fát ültetnek, amelyek egyszerre bírnak szimbolikus és élettani jelentőséggel. Az esemény szombaton volt a Liget elnevezésű városrész, ahol ünnepélyes keretek között 136 facsemetét ültettek el.

Kapocs a szülővároshoz

A kert abból a célból jött létre, hogy szimbolizálja az itthon maradást, hiszen Hajdúnánás azt szeretné, ha a fiatalok is úgy ragaszkodnának a szülőföldjükhöz, ahogyan a fa ragaszkodik az anyaföldjéhez – mondta Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere. A családias hangulatú eseményen a városvezető szólt a család és a lakóhelyhez való kötődés fontosságáról is.

A köszöntő után minden megjelent szülő kisgyermeke nevére kiállított emléklapot vehetett át polgármestertől.

Ezután egy időkapszulát helyeztek el ünnepélyesen. Az időkapszulában az előző esztendőben született hajdúnánási gyermekek névsora, a helyi újság előző lapszáma, illetve a város fizetőeszköze a Bocskai Korona címletsora található meg.

A fák nagy részét már pár nappal korábban elültették, de egy facsemetét hagytak a vállalkozó kedvű szülőknek is, akik elfogadták a város meghívását és közösen ültethették el szimbolikusan gyermekük fáját. A facsemeték ültetését követően a szülők jelképesen rákötötték a gyermekük nevével ellátott színes szalagokat a fákra.

- Harsányi Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!