Hajdúdorog hírei

2018.12.24. 11:13

Teljes fényében tündököl

Hajdúdorog - Több százan voltak szemtanúi a főteret díszítő adventi koszorú hatodik szál gyertyája lángra lobbanásának.

Hajdúdorog - Több százan voltak szemtanúi a főteret díszítő adventi koszorú hatodik szál gyertyája lángra lobbanásának.

Ahogyan az eltelt hat hétben, ezen a téli esten is Mudráné Szilágyi Ilona, az ünnepségsorozat koordinátora lépett elsőként színpadra, és köszöntötte a megjelent vendégeket, valamint a város polgármesterét, aki a korábbi évek hagyományát követve meggyújtotta az adventi koszorú utolsó szál gyertyáját. Előtte azonban évet értékelt a Csige Tamás.

Beteljesült tervek, álmok

– A város vagyonát folyamatosan gyarapítjuk, a környék legstabilabb önkormányzatának mondhatjuk a magunkét, hiszen a számlánkon ebben az évben is több mint 300 millió forintot takarítottunk meg. Emellett növeltük ingatlanaink számát, lakásokat vásároltunk, decemberben a volt sörpalackozó üzemét is megvásároltuk a város javára. Vannak terveink és álmaink, melyek beteljesülése az itt élő embereket fogja és tudja majd szolgálni. A közbiztonsághoz járul majd hozzá, hogy ma már több mint 50 térfigyelő kamera figyeli tereinket, utcáinkat. A kamerák többségét saját erőből vásároltuk és telepítettük. A közvilágítási rendszerünk folyamatosan fog megújulni és bővülni a jövőben – fogalmazott Csige Tamás, majd arról beszélt, hogy 2018 a családok éve, és emiatt a karácsony az év legfontosabb ünnepe kell, hogy legyen. – A család a társadalomban a legkisebb egység, de azt hiszem a legfontosabb közösségi forma is.

Ha a családban a szeretet, megbecsülés, figyelem van, akkor minden nehézséget le lehet küzdeni. A mi városunkat is családok alkotják, kisebbek és nagyobbak, és mi így együtt egy nagy család vagyunk”

– mondta el a polgármester.

Ezt követően Csige Tamás az értékekről beszélt, amelyek nem csak otthon, hanem a város egészére is igazak. Ezek között a legfontosabb a szeretet, a bizalom, a kölcsönös tisztelet, az odafigyelés. Az elmúlt hetek és a mai este is megmutatták, hogy több százan tartják fontosnak az összetartozás élményét, az együttlétet, a közös várakozást – tette hozzá.

A polgármester békés karácsonyi ünnepeket kívánva gyújtotta meg az adventi koszorú hatodik szál gyertyáját.

A meglepetésműsor sem maradt el. A szervezők ezúttal az Arany Zsiráf-díjas énekesnő, Szandi ünnepi műsorával lepték meg a közönséget.

Az ajándékprodukciót követően kihirdették a karácsonyi versmondó- és mézeskalácssütő verseny eredményeit is, majd tombolasorsolás keretében számos értékes ajándék talált gazdára.

A Mórás Szakácsangyalok adventváró falatokat készítettek, a diós bejgli mellett sült kolbásszal, fűszeres forralt borral és citromos teával kedveskedtek az ünneplő hajdúdorogiaknak.

- Miska Andrea -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!