A fás bazsarózsa immár nem csak a botanikusok kiváltságos növénye

Hajdúböszörmény - Olyan növényt szeretett volna szaporítani, ami értékes, ritka és kihívást jelent a meghonosítása.

Türelem és elhivatottság a jó pedagógus ismérve – szokták mondani, de a jó kertész is erről ismerszik meg. B. Kiss Sándor, a Bocskai István Gimnázium nyugalmazott biológiatanára közel 20 éve – nyugdíjba vonulása óta – hobbijának, a növényeknek él, kiskertjében van olyan mag, amelynek csírázására 2-3 évet várt. Emellett sokat utazott, elment olyan helyekre, ahová vágyott, ahol érdekelte valami. Olvasóinknak jó évtizede már megmutattuk a tanár úr liliomkertjét, ám a liliomok után a fás bazsarózsák következtek. Aki a botanikában kicsit is jártas, talán tudja, hogy ez a cserje olyan ritka, hogy a tanár úrnak évekbe tellett, mire megszerezte a hajtásokat, s mire azokat szakszerű módon beoltotta, nevelte, ismét évek teltek el.

A közelmúltban otthonában kerestük fel, épp akkor, amikor virágzás volt a kertjében. Mi másról kérdeztük volna, mint „neveltjeiről”…

A szülői házban

Ahhoz sem fér kétség, hogy a növények szeretete bizony öröklődik.

– Vissza kell mennem gondolatban egészen a szülői házhoz, szüleim is szívesen kertészkedtek. Anyám a virágokkal foglalkozott, de konyhakertünk is mindig volt – mesélte a tanár úr. – Jómagam néhány növénnyel foglalkoztam komolyabban. 17 évig voltam tagja az Észak-Amerikai Liliomtermesztő Társaságnak, magról neveltem a virágokat. Amikor már majd’ 3 ezer darab volt belőlük, kitelepítettem őket a szőlőskertbe. Jó helyük volt, szerették a jelentős humusztartalmú barna talajt. De aztán jött a feketeleves, rákaptak és lopták. Olyannyira meguntam, hogy az egész kertet eladtam. Nem maradhattam viszont növény nélkül, olyat kerestem, ami értékes, ritkán fordul elő. Ennek a kihívásnak a fás bazsarózsa teljesen megfelelt, nem ismerik az emberek. A lágy szárút persze sokan: egy mutatós, szép növény, kora tavasszal virágzik, tele van vele most a virágpiac. A cserje viszont ritkaságszámba megy, az irodalma is hiányos. Botanikai jellemzése csak négy oldalt kapott egy füzetecskében. Az eredeti fajok az északi féltekén élnek, mindössze öt-hat fajt számolnak. Annyit kell tudni róla, hogy Európába a francia forradalom évében került be, egy angol utazó hozta be Kínából. Azóta természetesen elszaporodott, a nemesítők óriási munkát végeztek abban, hogy megjelenjenek újabb és újabb változatai. Kétségtelenül szép növény. Érdekelt is, de kihívás is volt egyben. A ’60-as években a vácrátóti botanikus kertbe vittem tanulókat, ott láttam egy csoport ilyen növényt, szobányi nagyságúak voltak, amit több mint 100 éve telepített Vigyázó Sándor. (Kastélykertjét, ingatlanját a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.)

Évekbe telt, de sikerült

– Teltek az évek, már csak az volt a kérdés, hogyan tudnék egy hajtást begyűjteni, hiszen közparkokban nem fordul elő, csupán Kecskemét központjában volt egy példány a növényből. A botanikus kertek látványossága maradt. Először a fővárosiból próbáltam szerezni egy oltógallyat, eredménytelenül. Aztán Szarvason próbálkoztam, de azt a választ kaptam, hogy mire eljön az oltás ideje, a látogatók elhordják, ellopják a hajtásokat. Voltam aztán Tiszakürtön, Soroksáron, és summa summárum, mára 150 tőnél biztosan többem van. Vásároltam is néhányat, de természetesen napjainkban már egészen könnyen hozzá lehet jutni a néhány éves egyedekhez.

Amikor megszereztem, még be kellett oltani a lágy szárú bazsarózsa gyökerébe kecskeláb ékezéssel – mivel oltással szaporodik – ami szintén nem könnyű feladatnak ígérkezett. Az oltás után fagymentesen teleltetik az első két évben, majd kiültetik a szabadba. A magját ha elvetjük, csupán 3-4 év pihenés után csírázik ki. Először tehát szereznem kellett lágy szárú növényt, ami nekem akkoriban nem volt. Kértem egy utcabelitől.

Az oltást a leírás alapján végeztem el speciális eszközzel, célszerszámmal, ugyanis a szomszédom, aki akkoriban az orvosi műszergyárban dolgozott, a rajzom alapján legyártotta az oltókést. Könnyebbé, biztonságosabbá tette az oltást, aminek az eredményessége még így is csupán 17 százalékos volt. Később elértem a 72 százalékot is, de mára már egészségi állapotom akadályoz a sikeres oltásban, hiszen 80-on felül vagyok – zárta szavait B. Kiss Sándor.

A kertben aztán megcsodáltuk a sok-sok egyedet, amelyekről azt is megtudtam, hogy körülbelül 120 centiméterenként kell elültetni őket. Mivel az átültetést nem szívesen viselik, a különleges cserjék immár a helyükön maradnak. Reméljük, még sokáig lesz, aki gondjukat viseli.

Mesébe illő szépségek

B. Kiss Sándor kertjében most is növekednek oltványok, a nagyobb növények pedig már megmutatják virágaikat. A szokványosabb rózsaszínű és fehér mellett van sárga színű, telt virágú, piros sziromlevelű egyed is. Jókora bokornyi nagyságúak már.

A fás bazsarózsa tulajdonképpeni karrierje a kínai császári udvarnál kezdődött, ahol mint „tüske nélküli rózsa” hívta fel magára a figyelmet. Nemsokára olyan tekintélyre tett szert a tartományokban, hogy azontúl a császár és a császárnő számára lett fenntartva.

Ezért Kínában a fás bazsarózsát még napjainkban is a virágok császárnőjének tartják. A pompás virágok megihlették a költőket is és szépségüket számtalan költeményben és elbeszélésben dicsőítették. A hatalmas virágokat a festészet is felfedezte: ábrájuk megtalálható a finom porcelánokon és selymeken, de a durvább ruhaszöveteken vagy faliszőnyegeken is.

- Barak Beáta -

Lassan fejlődik

A Paeonia suffruticosa – fás bazsarózsa 1,5–2 m-re növő fás szárú, lombhullató cserje. Lassú növekedése miatt sok évre van szükség, amíg végső méreteit eléri. A hajtások végén hozza gyakran 10-20 cm átmérőjű, illatos virágait. Napos vagy félárnyékos helyre egyaránt ültethető. Fiatalon esetenként fagyérzékeny, így kerüljük a hideg, téli szeleknek való kitettséget.