Labdarúgás

2022.12.09. 12:34

Jönnek a negyeddöntők!

Brazília és Argentína is pályára lép.

Forrás: AFP

Pénteken két negyeddöntővel folytatódik a katari labdarúgó-világbajnokság. Délután négytől a végső győzelemre leginkább esélyesnek tartott brazil válogatott mérkőzik a horvát csapattal, este nyolctól pedig jön egy igazi vb-klasszikus, amikor a holland válogatott a kétszeres vb-győztes argentin csapattal fog összecsapni – írta az Origo. 

Az előző vb-n ezüstérmes horvát válogatott a nyolcaddöntőben 1-1-es döntetlent játszott a japán csapattal, majd tizenegyespárbajt követően jutott a legjobb nyolc közé. Zlatko Dalic csapata elképesztő sorozatban van, ugyanis a legutóbbi nyolc egyenes kieséses szakaszban rendezett mérkőzéséből hetet hosszabbítás után nyert meg, egyedül a 2018-as vb-döntőt bukta el rendes játékidőben. Dalic a találkozó előtt félelmetesnek nevezte Brazíliát. A horvátok szövetségi kapitánya a brazilok nyolcaddöntős sikere – 4-1 a Koreai Köztársaság ellen – után nem rejtette véka alá azt a véleményét, mely szerint a története hatodik világbajnoki címéért küzdő Selecao a mezőny legerősebb és legjobb válogatottja a mostani tornán. – Nézzünk szembe a ténnyel, ők az esélyesek. Nemcsak amiatt mondom ezt, amit eddig láttam tőlük, hanem mert a játékosaik minősége, technikai tudása és értéke a mutatott futballjukhoz hasonlóan félelmetes"– nyilatkozott Dalic, aki hangsúlyozta, hogy a játékosainak ki kell élvezniük az alkalmat, hogy a brazilok ellen játszhatnak. 

Érdekesség, hogy a horvát válogatott kerete az egyik legidősebb a világbajnokságon, így nagy kérdés, hogy mennyit vett ki a játékosokból a Japán ellen hétfőn játszott 120 perces találkozó. A brazilok a nyolcaddöntőben valóságos gálát rendeztek a dél-koreaiak ellen, és már az első félidőben eldöntötték a továbbjutás kérdését. A nyolcaddöntős diadal alkalmával a brazilok négy gólját négy különböző játékos szerezte, köztük a bokasérülés után kezdőként visszatérő Neymar, aki 80 percet kapott Tite szövetségi kapitánytól, és a játékán nyoma sem volt a korábbi problémájának, amely miatt két csoportmérkőzést kihagyott. A 30 éves sztár számára extra motivációt jelenthet, hogy a dél-koreaiak ellen a 76. válogatottbeli gólját szerezte meg, így ha a horvátok elleni gólt lőne, akkor utoléri a brazil örökrangsorban 77 találattal élen álló Pelét. Tite, a brazil szövetségi kapitány továbbra sem tudja pályára küldeni a legerősebb csapatát, ugyanis a balhátvéd Alex Sandro továbbra sem százszázalékos. A Juventus csípősérüléssel bajlódó játékosa a tervek szerint részt vesz ugyan a Selecao pénteki összecsapását megelőző edzésen, de Tite szerint kicsi az esély a játékára. – A jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, hogy nem léphet pályára – jelentette ki a szakember csütörtökön, hozzátéve: a délutáni tréning után már többet tudnak majd Alex Sandro állapotáról. A 31 éves védő a csoportkörben sérült meg, és ki kellett hagynia a Koreai Köztársaság ellen 4-1-re megnyert nyolcaddöntős találkozót. Azon a meccsen az eredetileg jobboldali védőként szereplő Danilo helyettesítette, a hátsó alakzat bal oldalán pedig Éder Militao kapott lehetőséget. 

Este nyolctól egy igazai vb-klasszikus következik, ugyanis Hollandia a kétszeres világbajnok Argentínával mérkőzik. A két csapat hatodik alkalommal találkozik egymással a világbajnokságok történetében. Ennél többször csak a Brazília-Svédország (7-szer) és az Argentína-Németország (7-szer) párosításra került sor. Négy éve az oroszországi világbajnokságról lemaradtak a hollandok, előtte viszont 2010-ben csupán a finálé hosszabbításában maradtak alul a spanyolokkal szemben, 2014-ben pedig a házigazda brazilok elől kaparintották meg a bronzot. Utóbbi tornán a Lionel Messi vezette argentinok az elődöntőben gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel győzték le Hollandiát, aztán a fináléban hosszabbítás után kaptak ki a németektől. A két csapat minden mérkőzést tekintve eddig kilencszer találkozott egymással, négy holland és három argentin siker mellett két döntetlen született. A holland csapat legutóbb a tavalyi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében szenvedett vereséget: Budapesten, a Puskás Arénában 2-0-ra kapott ki a cseh válogatottól. Azóta 19 mérkőzést vívott meg veretlenül, közte a teljes vb-kvalifikációs sorozatot, s eddig a katari tornán sem talált legyőzőre. Az argentin válogatott kétséget kizáróan függ a hétszeres aranylabdás Lionel Messitől, aki pályafutása 24. vb-mérkőzésére készül, ezzel egy találkozóra közelítené meg az örökrangsort vezető német Lothar Matthäust. Ugyanakkor amint az ellenfél csapatkapitánya, Virgil van Dijk kiemelte: a holland válogatott nem ellene, hanem Argentína ellen lép pályára. Cristiano Ronaldo mellett az elmúlt évtizedek egyik legjobb játékosa a világon. Ő vezeti Argentínát, mindannyian tudjuk, hogy mire képes, ugyanakkor több jó játékos is van a csapatukban, aki a különbséget jelentheti, akikre oda kell figyelni, és mi ezt is fogjuk tenni"– fejtette ki a holland védelem oszlopos tagja, aki hangsúlyozta, hogy minden eshetőségre, így a tizenegyespárbajra is felkészültek. Nagy segítséget jelenthet számukra az Oranjét már harmadik periódusban irányító Louis van Gaal tapasztalata: a 71 esztendős szakember a 2014-es világbajnokságon bronzérmet nyert a nemzeti csapattal. A másik kispadon jóval fiatalabb szövetségi kapitány ül, a 44 éves Lionel Scaloni 2018 óta vezeti az Albicelestét, tavaly Copa América-sikerig jutott a válogatottal. A találkozónak pikantériát ad, hogy Louis Van Gaal találkozhat Ángel Di Mariával. A ballábas argentin szélső korábban pályafutása legrosszabb edzőjének nevezte a holland szakembert. A legrosszabb edzőnek nevezett, akivel dolga volt? Azon kevesek köz tartozik, akik ezt gondolják rólam. Igazán sajnálom, és szomorú dolognak tartom, hogy ezt mondta. Memphis Depaynak is el kellett viselnie Manchesterben, de most már olyan viszonyban vagyunk, hogy szájon csókoljuk egymást. Persze nem kell szó szerint érteni, csak azt akartam érzékeltetni, hogy ilyen is lehet az edző-játékos viszony" – mondta Van Gaal, aki 2015 és 2016 között dolgozott együtt Depay-jal a Manchester Unitednál. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!