Járvány

2020.03.29. 08:10

Megható kisfilmmel buzdítanak összefogásra a reformátusok (videó)

A Magyar Református Szeretetszolgálat a koronavírus okozta gazdasági krízis miatt bajba jutottak megsegítésére kéri az embereket.

Amint arról már portálunk is hírt adott, a járványhelyzetre tekintettel „Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel krízisalapot hozott létre és más segélyszervezetekhez hasonlóan adománygyűjtést indított a Magyar Református Szeretetszolgálat is. A befolyó összegből a koronavírus okozta válsághelyzet gazdasági következményeit szeretnék enyhíteni, segítséget nyújtva a nehéz élethelyzetbe kerülő embereknek.

A napokban egy kisfilmet is közzétettek a reformátusok, amellyel a gyűjtésükhöz való csatlakozásra kérik az embereket.

„Törékeny, mint a nád – szokták mondani. Igaz, sérülékeny. Pedig sokra képes, ha mégis bízunk benne. Azt mondom, erős is tud lenni ez a törékenység, ha összefogok százat vagy ezret vagy több tízezret...”

- hangzanak el a biztató szavak az alkotásban.

A krízisalapból olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó eszközök beszerzését fedezik, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása – írják a Magyar Református Szeretetszolgálat honlapján.

Így segíthet

A Magyar Református Szeretetszolgálatnak szánt adományokat az 10702019-85008898-51100005 számú számlára lehet küldeni, vagy a segélyszervezet online adományozó felületén keresztül lehet eljuttatni. A közleményben kérik feltüntetni: „Összefogás az újrakezdésért”.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!