Életstílus

2008.07.10. 12:45

Véradás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

<p>Nyíregyháza - Nem lehetünk nyugodtak, máskor sokkal több mennyiségű vér jelentette a biztonsági tartalékot.</p>

A nyári hónapokban mindig lecsökken a vérkészlet, így van ez ebben az évben is. Ezért rendkívüli véradást szervez pénteken és szombaton a fővárosban a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. Arra kérdeztünk rá, megyénkben vajon mi a helyzet ezen a területen.

– Most még annyi vér mindig van készleten, hogy nem maradt el műtét vérhiány miatt a megyénkben, a mostanában igényelt mennyiséget ki tudtuk elégíteni – mondta el érdeklődésünkre dr. Fodor Erzsébet, az Országos Vérellátó Szolgálat Nyíregyháza Területi Vérellátó Intézet vezető főorvosa, aki így folytatta: – Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nyugodtak lehetnénk, hiszen máskor sokkal több mennyiségű vér jelentette a biztonsági tartalékot. A biztonsági tartalék növelése érdekében a hétvégeken is szervezünk véradásokat.

Az elmúlt hét végén Nyírmeggyesen a meggyfesztiválon vártuk mindazokat, akik segíteni akartak a rászoruló embertársaikon, ezen a hétvégén pedig Mándokon, valamint a rakamazi kempingben a Hegyalja Fesztiválon lesznek ott a vérellátó intézet munkatársai. Reméljük, a fesztiválon szórakozó fiatalok is átérzik e nemes ügy fontosságát, s minél többen nyújtják majd önzetlenül a karjukat. A szervezők arra kérik az önkénteseket, hogy személyi igazolványukat, TAJ kártyájukat és lakcímkártyájukat vigyék magukkal.

Véradás a Hegyalja Fesztiválon
Tekintettel a nyári hónapok magasabb vérigényére, kérik és várják az önzetlen fiatalok jelentkezését, karnyújtását.

A Magyar Vöröskereszt Tiszavasvári Területi Szervezete véradást szervez a Hegyalja Fesztiválon a rakamazi kempingben július 11-én (pénteken) és 12-én (szombaton) 10 és 17 óra között. Tekintettel a nyári hónapok magasabb vérigényére, kérjik, hogy minél többen jelentkezzenek véradásra! A véradók feltétlenül vigyék magukkal TAJ-kártyájukat, lakcímkártyájukat és személyi igazolványukat.

- M. Magyar László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!