A természet csodái

2022.05.21. 08:40

Egyre több látogatót vonzanak az arborétumok és a botanikus kertek

Az arborétumok és botanikus kertek népszerűsége folyamatosan nő, éves látogatószámuk Magyarországon megközelíti a 3 millió főt – hangzott el az Európai Botanikus Kertek Kongresszusának nyitórendezvényén hétfőn, Budapesten.

A botanikus kertek turisztikai attrakcióként is jelentős tényezővé váltak, népszerűségük pedig világszinten is egyre növekszik

– hangsúlyozta a 9. alkalommal megrendezett kongresszus sajtótájékoztatóján Vince Zsigmond, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének (MABOSZ) elnöke, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetője.

Európában 800 botanikus kert működik, Magyarországon pedig mintegy 50 tagja van a MABOSZ-nak, az esemény házigazdájának. A kongresszuson idén 28 országból több mint 170 szakember vesz részt szerte Európából és a tengeren túlról is.

Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója azt hangsúlyozta az eseményen, hogy az arborétumok tevékenységi köre napjainkban túlmutat a klasszikus botanikus kerti feladatokon, a tudományos munkán, a veszélyeztetett fajok védelmén, az oktatási és környezeti nevelési feladatokon és a közönségprogramok lebonyolításán túl a kor kihívásaival is foglalkozniuk kell.

Kevesen tudják, de a botanikus kertek egyfajta szabadföldi laboratóriumként is működnek, ahol jól lekövethető az, hogy mely növényeknek van jövője és melyek azok, amelyek egyre inkább veszélyeztetett helyzetbe kerülnek például a klímaváltozás miatt

– magyarázta a szakember.

Paul Smith, a Botanic Gardens Conservation International főtitkára arról beszélt, hogy az emberek általában csak szép helyként tekintenek a botanikus kertekre, pedig gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is jelentős szerepet töltenek be. Az összes ismert növényfaj 30 százaléka megtalálható ezekben a kertekben. Vince Zsigmond beszámolt arról is, hogy a Magyar Posta az esemény alkalmából bélyeget bocsátott ki a rendezvény első napján, május 16-án, az újonnan induló, arborétumokat és botanikus kerteket ábrázoló bélyegsorozat első 4 bélyegével együtt.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!