Jótékonyság

2022.02.08. 13:12

Csaknem 11 millió forintot gyűjtött a Posta az Ökumenikus Segélyszervezetnek

Többen és többet adakoztak a postákon elhelyezett perselyekbe tavaly, így idén csaknem 11 millió forintnyi adományt utal át februárban a Magyar Posta az Ökumenikus Segélyszervezetnek. A társaság és a Segélyszervezet közötti 10 évre visszatekintő együttműködés idén is folytatódik.

A Magyar Posta 10 éve támogatja adománygyűjtéssel, figyelemfelhívó kampányokkal és logisztikai szolgáltatással az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

Országszerte nagyjából 1000 postán gyűjtik egész évben az adományt a Segélyszervezetnek. A pandémia előtti időszakban jellemzően 10 millió forint körüli adomány gyűlt össze egy évben. 2020-ban az éves adományok alsó határát súrolva mintegy 9 millió forintot utalhatott át a Posta a Segélyszervezetnek. 

2021-ben a perselyekben ismét 10 millió forint feletti összeg, pontosan 10 681 200 forint gyűlt össze. 

Az adományt Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója hivatalosan is átadta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek.

Ez a két éve tartó járvány nemcsak nehéz helyzeteket és új szokásokat hozott, hanem ismét rámutatott arra, hogy a legnagyobb érték az egymásra való figyelésben, az összefogásban, a segítségnyújtásban rejlik.  Miközben a saját postás közösségünk egészségére figyelünk, nem feledkezhetünk meg a rászorulókról sem. 

– mondta a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. „A Segélyszervezetet 10 éve támogatjuk és büszke vagyok arra, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére a tavalyi évhez képest többet tudunk adni a szervezetnek, amiben nagy szerepe volt ügyfeleinknek és munkatársaink is” – tette hozzá Schamschula György.

Az átadáson Fekete Dániel, az Ökumenikus Segélyszervezet marketing-kommunikációs csoportvezető hangsúlyozta: a Magyar Posta az elmúlt egy évtizedben meghatározó stratégiai partnerévé vált az Ökumenikus Segélyszervezetnek. 

A vállalat alaptevékenységéhez kapcsolódó logisztikai támogatás mellett az együttműködés legnagyobb értéke, hogy az 1000 postahivatalban megvalósuló egész éves adománygyűjtéssel és a közös kreatív akciókkal a Posta az ügyfeleit is bevonja az összefogásba, évről-évre erősítve ezáltal a társadalmi szolidaritás és adományozás kultúráját.

A Magyar Posta Zrt. társadalmi célú támogatásainak alapelvei között szerepel a családok életminőségének javítása és a közösségek fejlesztése, ezért támogatja kiemelten az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenységét, ezzel is segítve a szervezet hátrányos helyzetű családokért tett erőfeszítéseit.

Borítókép forrása: Magyar Posta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!