Hagyományok

2021.12.29. 08:27

Törvénnyel védenék az oroszok a karácsonyi jelképeket, Putyin vállalta a Mikulás jogi képviseletét

Az Amerikából begyűrűző szimbólumokat a hagyományos ünnepi motívumokra cserélnék Oroszországban.

Maria Butina, az orosz Állami Duma képviselője a karácsony előtti napokban javasolta a törvényhozásban, hogy az országban az orosz újév (az orosz karácsonyi ünnepkör) hagyományos szimbólumait népszerűsítsék a nyugati jelképek helyett. Azt szeretné, ha a kormányzati szervek pozitív példát mutatnának ebben - hívta fel a figyelmet a V4NA hírügynökség.

„Úgy gondolom, eljött az ideje, hogy a saját értékeinket toljuk előtérbe. Az Amerikából eredeztethető karácsonyi dekorációk véleményem szerint nem illenek a hagyományos orosz újév megünnepléséhez”

– nyilatkozta Butina a RIA Novosztyinak. A képviselő felidézte az oroszországi újév hagyományos szimbólumait, köztük az orosz Mikulást (Gyed Marozt) és kísérőjét, Hópelyhecskét (Sznyegurocskát), valamint mindenki kedvenc orosz ünnepi dalait.

„Még csak nem is arról van szó, hogy ezeket erőltetni kell, egyszerűen felhívást kell tenni és kialakítani az alternatív divatot, majd népszerűsíteni azt”

– tette hozzá.

Az elnök vállalta a Mikulás jogi képviseletét

A hagyományos orosz karácsony imázserősítésének része lehet, hogy Gyed Maroz még az orosz elnök hagyományos, maratoni, év végi sajtókonferenciáján is helyet kapott.

Vlagyimir Putyin csütörtökön mintegy félezer újságíró jelenlétében felajánlotta, hogy szívesen lesz a Mikulás ügyvédje, akit azért perelt be egy szentpétervári ügyvéd, mert 23 éve nem teljesítette egyetlen kívánságát sem. Az elnök rámutatott: köztudott, hogy csak azok kapnak tőle ajándékot, akik jól viselkednek, és erre a tényre emlékeztette a „felperest” is. Ez lesz a védelem legerősebb ütőkártyája – mondta.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!