élményalapú oktatás

2021.11.17. 13:10

Új utat nyit az oktatásban a High-Tech Suli

A Mészáros Csoport által támogatott pályázaton tíz újabb iskola is elnyerheti a több mint 20 millió forint értékű digitális termet.

Fotós: Shutterstock

Újra pályázhatnak a hazai általános iskolák a High-Tech Suli programra, amelyhez ezúttal újabb tíz intézmény csatlakozhat, ezzel együtt pedig már országszerte huszonöt iskola diákjai élvezhetik a digitális tanterem adta lehetőségeket. Idén kiemelt figyelmet kapnak a fővárosi és Pest megyei intézmények is.

Az év elején elindult, a Mészáros Csoport által támogatott High-Tech Suli program kategóriájában egyedülálló és több elemében is újszerű megoldásokat alkalmaz. A digitális teremhez szükséges eszközökön, illetve képzésen kívül, a tanárok többletmunkájuk elismeréseként havi bérkiegészítésben is részesülnek.

A High-Tech Suli program bepillantást nyújt a jövőbe és így segítséget nyújt a pályaválasztásban is.

Nemcsak a tanulók, de a tanárok is sokszor most találkoznak először 3D nyomtatóval, lézervágóval, vagy mikrokontrollerekkel, amelyek azontúl, hogy megkönnyítik a tanítást a gyerekek motiválásán keresztül, a tanároknak is vonzóak. Több iskolában is a

High-Tech Suli program miatt sikerült új tanárokat csábítani, illetve új szakköröket beindítani.

A terem eszközeivel a tanulók megtapasztalják a kreatív alkotás élményét, futurisztikus városokat alkotnak, űrállomást építenek a matematika, fizika, vagy akár a történelem ismereteiket a korábban megszokottnál sokkal jobban elmélyítve.

A pályázaton elnyerhető digitális terem nem pusztán informatika oktatására ad lehetőséget.

A High-Tech Suli program fontos célja, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben a tanulók a különböző tantárgyakból tanultakat együtt használhatnak fel a problémák megoldására, akárcsak az életben. A gyerekek játszva tanulnak, ezért azok, akik korábban tanulási nehézségekkel küzdöttek, mostanra sokkal könnyebben veszik az akadályokat.

– Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, mostanra egy nagyon együttműködő közösséggé formálódtunk

– mondta el Horváth Ádám a High-Tech Suli szakmai tanácsadója.

Idén először, a High-Tech Suli program külön keretet nyit meg a budapesti és Pest megyei iskoláknak, így öt nyertes pályázó ebből a régióból kerül majd ki.

– A High-Tech Suli pályázat az esélyteremtést és a pedagógiai újítás képességét együtt értékeli, ezzel biztosítva, hogy olyan iskolák vehessék igénybe a programot, amelyek egyébként nem rendelkeznek ilyen felszereléssel, de van pedagógiai programjuk az elnyerhető támogatás minél több korosztályt és tantárgyat lefedő, érdemi fejlesztő hatást biztosító beépítésére – árult el részleteket Horváth Ádám

A pályázatot november 26-ig nyújthatják be az intézmények, a termek felszerelése és a program indulása pedig már a jövő év első hónapjaiban megtörténik. A pályázat részletei megtalálhatóak a High-Tech Suli honlapján.

Borítókép: Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!