üzen a múlt

2020.08.28. 13:38

Oszakában 19. századi történelmi temetkezési helyet tártak fel

Az ásatás sok mindent elárul az egyszerű emberek hajdani életével kapcsolatban.

Forrás: Shutterstock

Több mint 1500 emberi csontot találtak egy oszakai építkezés munkálatai közben. A szakértők szerint a történelmi temetkezési helyről előkerült emberi maradványok mintegy 160 évesek lehetnek.

Az Oszaka hét történelmi temetkezési helyének egyikeként, az Umeda sírként ismert temetőt az 1850-es és 1860-as években használták a késői Edo- és korai Meidzsi-korszakban.

A feltárás során 350 kisebb sírhelyet találtak, emellett állatok, köztük négy sertés, lovak és macskák maradványait – mondák el a japán város illetékesei.

A közlemény szerint a sírokban Oszaka környékének halottait temették el. Többségük harmincas éveiben halt meg, emellett számos gyermek is volt a halottak között. Néhány halott kezén és lábán betegség jeleit fedezték fel. Egyes sírokban több testet is elhelyeztek, ami a szakemberek szerint arra utalhat, hogy járványos betegség következtében hunytak el és egyszerre temették el őket.

A régészek szerint a történelmi temetkezési hely feltárása beavat az egykori temetkezési szokások részleteibe, és sok mindent elárul az egyszerű emberek temetéseivel kapcsolatban.

Sok halott maradványát kisebb, köralakú sírgödrökben találták meg, de előkerült mintegy 350 urna is. A halottakkal pénzérméket, buddhista imafűzéreket, fésűket, hajdíszeket, agyagbabákat is eltemettek.

A sírhelyekről az összes emberi maradványt elszállították, és szakértők vizsgálják meg azokat egyebek között azért, hogy megállapítsák a halálozások okait.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!