Kínai-amerikai huzakodás

2020.02.07. 09:42

Megvennék az Ericssont és a Nokiát, hogy ellensúlyozzák a Huawei-t

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek mérlegelnie kéne azt a teljességgel szokatlan lépést, hogy megszerezzék a finn Nokia és a svéd Ericsson távközlési cégek ellenőrző pakettjét.

Forrás: Shutterstock

Az a cél, hogy így ellensúlyoznák a kínai Huawei dominanciáját az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok kiépítése terén – vetette fel csütörtökön William Barr amerikai igazságügy-miniszter.

Legyen meg az ellenőrző részvénycsomag

A figyelemreméltó kijelentés, amely William Barr egy Kína gazdasági kémtevékenységével foglalkozó konferencián tartott előadásában hangzott el, jól mutatja, hogy az Egyesült Államok milyen messzire hajlandó lenne elmenni a Huawei Technologies elleni lépéseiben.

Barr azt mondta, érdekeik összehangolása megvalósulhatna úgy, hogy „amerikai tulajdonba kerül egy ellenőrző részvénycsomag, vagy akár egy amerikai magáncég és a szövetséges vállalatok konzorciumán keresztül is”.

„Ha felsorakoztatnák a nagy piacunkat és pénzügyi erőnket az említett cégek egyike vagy mindkettőjük mögött, azzal egy

sokkal nagyobb hatalmú versenytárs jönne létre, eloszlatva az állóképességükkel kapcsolatos aggodalmakat”

- mondta az amerikai igazságügy-miniszter.

„Legszorosabb szövetségeseinkkel együtt komolyan mérlegelnünk kellene ezt a megközelítést” – tette hozzá Barr a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) által szervezett eseményen.

Az említett két távközlési cég együttes tőzsdei tőkeértéke 50 milliárd amerikai dollár körül van, és nem világos, hogy az amerikai kormány miféle forrásokból tudná finanszírozni a felvetett részvényvásárlást, ahogy az sem, hogy a szabályozó hatóságok jóváhagynának-e egy ilyen felvásárlást – írja az AP amerikai hírügynökség.

Az Ericsson és a Nokia sem kommentálta egyelőre az amerikai igazságügy-miniszter szavait. A két távközlési cég részvényeinek árfolyama mindenesetre emelkedett az európai tőzsdéken Barr megjegyzéseinek hatására.

Nem csak a Huawei a probléma

A múlt hónapban amerikai szenátorok egy hat fős csoportja törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a kongresszus különítsen el több mint egymilliárd dollárt egy

nyugati alternatíva megteremtésére a fejlett technológiájú távközlési berendezéseket gyártó kínai Huaweijel és ZTE-vel szemben,

illetve egy olyan nyílt mechanizmus gyors kidolgozására, amely lehetővé tenné, hogy alternatív szállítók lépjenek be bizonyos meghatározott hálózati komponensek piacára.

Barr egyebek közt kijelentette, hogy Kína „elsőszámú geopolitikai ellenféllé” vált, lépéselőnyhöz jutott és vezető szerepre tett szert az 5G terén (...) „Máris megszerezték a piac 40 százalékát és agresszív módon túlsúlyhoz próbálnak jutni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!