Nem vitatják

2019.10.30. 14:50

Elfogadta a brit bírságot a Facebook az adatkezelési botrány miatt

Amúgy a közösségi óriásvállalat továbbra is fenntartja: közvetlenül nem felelős.

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál társalapító-vezérigazgatója a Kereskedelmi és az Igazságügyi Bizottságnak a több tízmillió Facebook-felhasználó adatainak felhasználásával kapcsolatos meghallgatásán

Forrás: MTI/AP

Fotó: Andrew Harnik

A brit információs kormánybiztosi hivatal (ICO) – amelynek hatáskörébe tartoznak az adatvédelmi ügyek is – kedden bejelentette, hogy az amerikai közösségi médiaportál felhagyott az egy éve megállapított bírság elleni fellebbezésével. Az erről szóló megállapodásnak azonban része az is, hogy a cég formálisan továbbra sem ismeri el közvetlen felelősségét a tavaly kirobbant botrányban.

James Dipple-Johnstone, az ICO helyettes vezetője a közleményben hangsúlyozta: eljárásukat elsősorban az az aggály vezérelte, hogy brit állampolgárok adatbiztonsága került komoly veszélybe.

Dipple-Johnstone szerint

a személyes információ és a magánélet védelméhez fűződő jog érvényesítése

nemcsak az egyént megillető jogok, hanem az erős lábakon álló demokrácia megőrzése érdekében is alapvető fontosságú.

A brit információs kormánybiztosi hivatal tavaly októberben rótta ki az 500 ezer fontos pénzbírságot a Facebookra, miután kiderült, hogy a Cambridge Analytica nevű, londoni székhelyű – azóta felszámolt – brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég

csaknem 90 millió Facebook-felhasználó adatait szerezte meg.

Ezeknek az adatoknak a feldolgozásával igyekeztek képet alkotni a célba vett választók politikai beállítottságáról, és – egyebek mellett a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban – személyre szabott üzenetekkel próbálták befolyásolni őket, a tudtuk nélkül.

Egybehangzó értesülések szerint a cég megpróbálta befolyásolni a brit EU-tagságról 2016-ban tartott, a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződő népszavazást is.

Christopher Wylie-t, a Cambridge Analytica egykori kutatási igazgatóját a botrány kirobbanása után meghallgatta a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottsága.

Wylie a testület előtt azt mondta: meggyőződése szerint az Aggregate IQ nevű kanadai adatkezelő cég, amelynek szolgáltatásait az EU-népszavazás Brexit-párti táborát összefogó egykori kampánycsoport használta, gyakorlatilag a Cambridge Analytica társcége volt, és merített a CA adatbázisából.

Borítókép: MTI/ AP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!