Debrecen hírei

2018.11.30. 18:30

Fontos a folyamatos tapasztalatcsere

Hajdúböszörmény - Harmadik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferenciát november 30-án, Hajdúböszörményben.

Hajdúböszörmény - Harmadik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferenciát november 30-án, Hajdúböszörményben.

Bálint Péter dékán megnyitójában elmondta, hogy az elmúlt időszakban jelentős változás következett be a kar életében. Legfőképpen a hallgatói létszám növekedésében, de újabb épület is segíti mindennapi tevékenységüket. Különös jelentőséggel bír a határon túli oktatásban vállalt szerepük is. Ugyancsak említésre méltó a Romológiai Szakkollégium szerepe. A dékán szerint fontos a folyamatos tapasztalatcsere a témában.

Sőrés István alpolgármester köszöntőjében megfogalmazta, hogy a kar és a város kapcsolata az együttműködésre épül, amely egyre inkább gyümölcsözővé válik. Az alpolgármester a különleges bánásmódot igénylő gyermekek kapcsán elmondta: nagyon nehéz az út az elutasítástól az elfogadásig.

Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felzárkóztatási Fejlesztések Főosztályának vezetője elmondta, hogy valaki attól válik különlegessé, hogy eltér az átlagostól, a mindenki által megszokottól. Az egyik véglet, amikor a rászorulót kell segíteni, a másik pedig, amikor a tehetséget kell kibontakoztatni.

A konferencián hat szekcióban tanácskoztak a szakemberek a különleges bánásmódot igénylő gyermekek segítéséről.

- Gargya Imre -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!