Debrecen hírei

2018.09.27. 17:10

Iskolapadban a szeniorok Debrecenben

Debrecen - Dr. Barta Elek előadásával indult csütörtökön a Szenior Akadémia a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Több mint háromszáz hallgató iratkozott be az őszi félévre.

Debrecen - Dr. Barta Elek előadásával indult csütörtökön a Szenior Akadémia a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Több mint háromszáz hallgató iratkozott be az őszi félévre.

Az ötven éven felülieknek szól a Szenior Akadémia, mely harmadik tanévét kezdte meg csütörtökön a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Az oktatási intézmény célja, hogy az idősebb korosztályt segítse aktivitásuk, szellemi frissességük megőrzésében.

– A Tiszántúlon, Debrecenben rengeteg olyan ötven év feletti ember van, akik nem akarnak idősödő korukban eltompulni, megőrizték fiatal kori kíváncsiságukat, és keresik az alkalmat, hogy tudnának izgalmas előadásokat hallgatni – mondta megnyitó beszédében dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Ebben a félévben 319-en regisztráltak az akadémiára, ők többek között az első világháború befejezéséről, az öregedés adta lehetőségekről hallhatnak előadásokat, valamint szó lesz a generációk közötti hídépítésről, versenyképességről, egyházi kincsekről is.

Az első előadást Bartha Elek tartotta Szakrális terek, mint szellemi örökség pillérei címmel, majd Bölcskei Gusztáv beszélt Karl Barthról.

- Kiss Dóra -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!