Debrecen hírei

2018.08.03. 10:20

Négy kézzel és lábbal szólaltatnak meg világhírű műveket a Nagytemplom orgonáján

Debrecen - Mint minden hónap első vasárnapján, augusztus 5-én 18 órától ismét zenés áhítaton vehetnek részt az érdeklődők a Debreceni Református Nagytemplomban.

Debrecen - Mint minden hónap első vasárnapján, augusztus 5-én 18 órától ismét zenés áhítaton vehetnek részt az érdeklődők a Debreceni Református Nagytemplomban.

Az orgonakoncerttel kiegészített istentisztelet művészpárosa a német Orgelduo Esprit. Maria Mokhova (Heidelberg) és Rudolf Müller (Würzburg) a világhírű darabokat egyedülálló módon, négy kézzel és négy lábbal szólaltatják meg a 180 éves hangszeren.

Harmóniában

Ahogyan az eseményre invitáló közleményből kiderül, az orgonavirtuózok játéka olyan tökéletesen illeszkedik egymáshoz, hogy a hallgatók rendszeresen megfeledkeznek róla: nem egy, hanem két művész játszik. A páros férfi tagja több híres zeneművet írt át négy kézre és négy lábra.

A repertoárjukban barokk zeneművektől kezdve kortárs, magyar zeneszerzők orgonadarabjai is szerepelnek. Johann Sebastian Bach négy kezes Brandenburgi Concertója után a szelídebb, romantikus dallamvilágot eleveníti meg Adolph Friedrich Hesse d-moll Fantáziája, majd a kortárs zeneszerzők közül Gárdonyi Zsolt és John Rutter dallamai is elhangoznak, az orgonapáros saját átiratának köszönhetően. A belépés díjtalan.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!