Debrecen hírei

2018.06.19. 09:27

Minden siker az egész társulaté

Debrecen - Az öt éve megkezdett munka folytatását ígérte a leköszönő igazgató.

Debrecen - Az öt éve megkezdett munka folytatását ígérte a leköszönő igazgató.

A brassóitól a pécsi fesztiválig szerzett elismerések, díjak jobban mutatják a Csokonai Színház munkájának színvonalát, mint akárhány statisztika az előadásokról – jelentette ki Papp László polgármester hétfőn délután a 2017/18-as évadzáró rendezvényen. Bejelentette: június végén lesz döntés Bukarestben arról, a román–magyar közös projektek keretében támogatást kap-e Debrecen a Latinovits Színház belső munkáinak befejezésére.

Fotó: Matey István

Biztató a helyzet, a cívisváros pályázatai a rangsor elején vannak, s ha kedvező döntés születik, akár 2019-ben elkezdődhet a beruházás.

A Ráckevei Anna távozó igazgatónak az elmúlt ötéves munkájáért mondott köszönet állt a Csokonai Színház 2017/18-as évadzáró rendezvényének középpontjában. Debrecen nevében Papp László polgármester fejezte ki elismerését nemcsak a direktornak, hanem az egész társulatnak is, hangsúlyozva, hogy az intézmény országos szinten is a legmagasabb színvonalat képviseli. Emlékeztetett rá, hogy Ráckevei Anna marad a társulat vezetőségében, továbbra is támogatva az intézményt, és hogy nem várnak könnyű évek utódjára, Gemza Péterre, akinek többek közt a színházépület felújításának időszakát kell levezényelnie. Ennek kapcsán elmondta, a közbeszerzési eljárás eredménye „lassan meglesz”, nagyjából sejthető, ki lesz a tervező, akinek 2019 szeptemberéig kell a terveket leszállítania. Ezután indulhat meg a kivitelező kiválasztása, és 2020-ban az épület felújítása.

Fotó: Matey István

„Ha hiszünk magunkban, és bízunk egymásban, mindenre képesek vagyunk” – mondta Ráckevei Anna búcsúzásként a társulatnak. Kifejtette: „némi szerkezeti váltással” folytatódik az a munka, melyet öt éve kezdtek Gemza Péterrel, s „könnyű lélekkel” adja át neki a stafétát. Úgy véli, a színház jó úton halad, példaként említette a bevezetett ifjúsági vagy a kibővített DESZKA-programot. Hangsúlyozta: minden elismerés az egész társulat sikere.

Az eseményen számos díjat adtak át az évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó színészeknek, munkatársaknak.

- SzT -


Elismerések

Nívódíj: Szakács Hajnalka, Rózsa László, Bakota Árpád, Szabó K. István, Ráckevei Anna

Rubányi Vilmos-díj: Balga Gabriella

Neményi Lili-vándorserleg: Nagy Kíra

A Kardoss Géza Alapítvány különdíja: Biri Gergely

Ígéretes Pályakezdő díj: Mészáros Ibolya

Tamus István grafikusművész különdíja: Ráckevei Anna, Újhelyi Kinga és Pál Hunor

Komiszár János festőművész díja: Gemza Péter

A Debreceni Kőr Dáma Egyesület különdíja: Az Oszkár és Rózsa mami alkotógárdája (Kubik Anna, Rózsa László színészek és Tengely Gábor rendező)

Foto Art díj Máthé Andrástól: Mészáros Tibor

Thália Nyakkendője: Varga Klári

Csanak József-díj: dr. Duffek Mihály

Láthatatlan Segítő díj: Miklós Eszter és Kovács Andrea

Mesteremberek díj: Kasza Zoltán


[related-post post_id="3896326"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!