Virágzó rétté változott az egykori Cserkész-tó

Debrecen – Az idősebbek közül még sokan emlékeznek arra a vizes területre, ami a mai salakmotorpálya és a régi vasúti gurító között feküdt a Tégláskert szélén. A most is létező ingatlant dús növényzet borítja, távhővezeték fut át rajta, és csupán néhány földnyelv és egy zúzott köves út emlékeztet a mesés múltra.

A Déli sor felől egy különleges alagúton megközelíthető liget, illetve a egykor ott elterülő paradicsom történetéről a Debreceni képes kalendárium 1933-as számában is található leírás. A híres-neves szerző, Zoltai Lajos szerint a város délnyugati oldalán fekvő tó a szőlőskertek között keletkezett, és azoknak a posványos gödröknek, vízállásoknak volt az egyik legnagyobbika, melyek hasznosítására, eltüntetésére először 1846-ban gondolt a városi hatóság.

A tó területe a vasúti pályaudvar feltöltése (1855–57) előtt nagyobb volt, 1933-ban pedig 1 hold és 1200 négyszögöl. Az 1860-as években ezen a szúnyogtenyésztő pocsolyás vízen (amit a debreceni szűcsök régóta nyersbőr mosására használtak) egy korábban kevesek által ismert és űzött szórakoztató-testedző játék honosult meg: a korcsolyázás. A sport hívei 1873 elején egyletbe tömörültek, majd a következő év végén csónakázóegylet is alakult. A korizók évi egy aranyért, az evezősök pedig a szomszéd kaszálóval együtt 3 aranyért bérelték a várostól a tó használatát.

A félrefekvő, gondozatlan útjai miatt addig nehezen megközelíthető tó – kellőképpen felszerelve és az iszaptól megtisztítva – negyedszázadig Debrecen mindkét nembeli ifjúságának kedvelt kiránduló-, szórakozóhelye maradt. A korcsolyázóegylet kék-sárga zászlójának jelzésére a társadalom színe-java találkozott a tó sima jegén – írta a helyről 1933-ban Zoltai Lajos. Gyakran zajlottak le ott lámpionok és fáklyák világításánál ünnepélyes versenyek is, olykor pesti, bécsi vendégek részvételével.

A XIX. század végén aztán Szikszay József a mai Füredi úton felépíttette a Margit-fürdőt, aminek az udvarán korcsolyapályát is berendezett kényelmes melegedőcsarnokkal, vendéglővel. A csónakázóegylet tagjai azonban 26-an sem bírták a versenyt a Margit-fürdő jegével, ami már gőzvasúton is elérhető lett.

A vasúti állomás újraépítésének és kibővítésének éppen akkor megfogalmazott terve a csónakázó-tó jövendőjét is bizonytalanná tette. Az elmostohásodott körülmények következtében először (1904-ben) a csónakázóegylet oszlott fel. Aztán csakhamar a korcsolyázóegylet is követte a példáját, miután kevés ideig sikertelenül próbálkozott új erőre kapni a Nagyerdőn épített mesterséges jégpályán.

A csónakázóegyletnek a feloszlatásakor 3340 koronára becsült beruházása volt: kétszobás felügyelői lakás és 20 csónak a megint elvadult tavon. A korcsolyázók társaságának is volt egy üvegezett csarnoka, azt Miskolc vette meg.

A vasútállomás bővítésével megszűkült tavat a hozzátartozó földdel együtt 1905-ben évi 100 koronáért Szabó Sándor bérelte ki. Családja 1929-ig fenntartotta a csónakvállalatot. A tó partján kis nyári vendéglőt is nyitott. Sőt, a természetes forrás vizével táplálkozó tó vizében halakat is tenyésztett.

Az 1900-as évek első harmadában a Magyar Cserkész Szövetség vette bérbe a tavat évi 1000 pengőért a Debreceni IX. Cserkész Kerület számára. Majd 1932. május 17-én a városi közgyűlés évi 1 aranypengő díjért engedte át a szövetségnek 1205 négyszögöl földdel együtt, úgy, hogy ott 6100 pengő erejéig cserkészházat építtet, 1100 méter kerítést csináltat, gyümölcsöst ültet, és vízi növényeket telepít.

A cserkészek az ezermesteri ügyességükkel a kevés pénzecskéjük ellenére is a céljaiknak megfelelő, valóban tetszetős külsejű tornyos hajlékot varázsoltak az új életre kelt csónakázó-tó mellé. Ezt az idilli helyet a Barasists Kiadó korabeli képeslapja is kiválóan illusztrálja.

VA