Debrecen hírei

2018.05.22. 07:36

Megvan, mi lesz a régi temetőből

Debrecen - Új virágágyások, infófalak és szemétgyűjtők is vannak immár a Dorottya utcai sírdombon. A hely a Honvéd- és a Köztemető hadisírjaival újul meg – 209,4 milliós támogatás révén.

Debrecen - Új virágágyások, infófalak és szemétgyűjtők is vannak immár a Dorottya utcai sírdombon. A hely a Honvéd- és a Köztemető hadisírjaival újul meg – 209,4 milliós támogatás révén.

Újdonságokra figyelhetnek fel a Dorottya utcában megfordulók. Immár ugyanis a régi temetődombon állnak azok a táblák, amik az emlékpark részeként gazdagítják a kirándulók ismereteit a nyughely történetéről.

A Hatvan utcai temető emlékparkjának kialakítása közös projektben szerepel a Honvédtemető és Hősök Temetőjének rekonstrukciójával, valamint a Debreceni Köztemető hadisírjainak helyreállításával.

Szabályos kis fakeresztek

Mindez – miként a Honvédtemetőnél felszerelt táblán olvasható – Magyarország kormányának megbízásából, a Honvédelmi Minisztérium 209,4 millió forintos támogatásával valósulhat meg.

A Dorottya utcai információs táblák vaslemezekből készültek. Szövegük szerint a Hatvan utcai református temető helyét 1700 nyarán jelölte ki Palágyi Pál és Veresmarti János szenátor. A temetőkertben a debreceniek által évszázadokon át használt, népies díszítésű epitáfiummal (azaz sírfelirattal, domborművel) ellátott fejfák alatt pihentek az elhunytak.

A Csokonai-obeliszktől nem messze szabályos kis fakeresztek őrizték az első világháború Debrecenben elhunyt hősi halottainak emlékét – olvasható a táblákon. A nagy háború idején járványtemetőként használták. 1914 októberétől idekerültek a különböző fertőző betegségekben elhunyt katonák és orosz hadifoglyok.

A Csokonai-obeliszk

A járványtemető nyugati és déli részén négy parcellában nyugodtak magyar császári és királyi, porosz, német és orosz katonák. Külön parcellát alakítottak ki az izraelita vallású hősi halottak és az orosz hadifogoly katonák számára.

Megközelítőleg 900 különböző járványos betegségben elhunyt katona végső nyughelye. Nyugodjanak békében! – fogalmaz a tájékoztatótábla. Az emlékkertben még nincsenek padok, és a kórház kerítését se takarították le. A zarándokoknak azonban mindenképpen érdemes elidőzniük a Csokonai-obeliszknél is, ami a debreceni polihisztor, „Bereghszászi Pál terve szerint öntettetett Unghváron”, 1836-ban.

A kis nemzetiszínű pántlikával is díszített nyughelyen többek között ez olvasható: „Csokonai Vitéz Mihály született 1773. Debreczenben meg-hólt 1805. Hazafiai emelték 1836.”

- Vass Attila -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!