Debrecen hírei

2018.04.26. 08:08

Halközi mélygarázs: ezért nem lehet behajtani a Széchenyiről

Debrecen - A balesetveszély megszüntetése miatt zárták le a halközi mélygarázs Széchenyi utcai bejáratát.

Debrecen - A balesetveszély megszüntetése miatt zárták le a halközi mélygarázs Széchenyi utcai bejáratát.

Egyik olvasónk arra panaszkodott, hogy amióta egyirányú lett a Széchenyi utca eleje, arról nem lehet behajtani a Halköz alatt – a Simonffy utca és Széchenyi utca között – található mélygarázsba.

Szerinte ez logikátlan, mert a forgalmi rend megváltoztatásának következtében a Széchenyin kifelé, (nyugati irányba) alaposan lecsökkent a forgalom. Mindössze egy buszsávon autóbuszok és trolik közlekednek. Úgy véli, azok is viszonylag ritkán járnak, napközben sokszor 5–10 perc is eltelik, mire valami a Piac utca felől oda érkezik. Vagyis a balesetveszély jelentősen mérséklődött.

Érdekes módon a mélygarázsból a Széchenyi utca felé ki lehet jönni. Bemenni viszont a Simonffy felől szabad, így ott megnőtt a forgalom. A Széchenyi utcán, a föld alatti parkolónál jelzőlámpa is segíti a közlekedőket. A mélygarázsba a Széchenyi utca felőli behajtási tilalomra a bejáratba kihelyezett kis tábla is tájékoztatja az autósokat.

Megszűnt a balesetveszély

A debreceni polgármesteri hivatal a Napló ezzel kapcsolatban feltett kérdéseire úgy reagált, hogy az új egyirányú forgalmi rendet 2017 novemberének végén vezették be a Széchenyi utca elején. Azóta nem lehet lemenni a Széchenyi utca felől a Halköz Üzletház mélygarázsába. A mélygarázst üzemeltető DV Parking Kft. adatai alapján a mélygarázs kihasználtsága a Széchenyi utca egyirányúsítását követően is gyakorlatilag azonos az azt megelőző időszakéval.

Emiatt semmi nem indokolja, hogy balesetveszélyes helyzeteket teremtve lehetővé váljon a mélygarázs Széchenyi utca felőli megközelítése”

– olvasható a debreceni polgármesteri hivatal válaszában.

Azoknak, akik a Széchenyikert vagy Tócóskert felől érkeznek a belvárosba, és a szóban forgó mélygarázsban akarnak parkolni, azt ajánlják, hogy a Széchenyi utcáról a Tisza István utcánál forduljanak balra, majd a Simonffy utcára jobbra kanyarodva közelítsék meg a földalatti parkolót.

OCs


[related-post post_id="3751944"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!