Debrecen hírei

2018.03.27. 15:53

Generációk találkahelye lesz az új központ

Debrecen - Két családsegítő egységet vonnak majd össze az új kialakítású épületbe.

Debrecen - Két családsegítő egységet vonnak majd össze az új kialakítású épületbe.

  • Letették az alapkövét kedden az új debreceni Család- és Gyermekjóléti Központnak; a 600 millió forint értékű beruházás eredményeként egy épületbe költözik majd az intézmény két, jelenleg a Mester utca 1., illetve a Böszörményi út 68. szám alatt működő egysége.
  • A helyszín a Nádor utcai egykori szabadidőpark területe, mely – ahogyan Papp László fogalmazott – régóta kereste végleges funkcióját.
  • A polgármester hangsúlyozta: az új létesítmény a generációk közötti kapcsolatépítés terepe is lesz, úgy alakítják ki, hogy a kicsi gyerekektől a nagyszülőkig minden korosztály használhassa.
  • Az 1346 négyzetméteres alapterületű épület 500 millió forint eu-s és 100 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg.
  • A Nádor utcai egykori szabadidőpark 4200 négyzetméternyi, évek óta kihasználatlanul álló telkét kapta meg az új Család- és Gyermekjóléti Központ, melynek alapkövét kedden tették le ünnepélyesen az intézmény és Debrecen képviselői.

    Kósa Lajos, a városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi kormány számtalan intézkedést hozott a családok támogatása érdekében, ehhez illeszkedik a mostani beruházás is.

    Az Új Főnix Terv egyik legfontosabb fejezete a „Gondoskodó város” program, mely az egészségügyi és szociális fejlesztéseket tartalmazza, ennek része a Család- és Gyermekjóléti Központ megépítése”

    – hangsúlyozta Papp László polgármester. Mint elmondta, az új épület meg fog felelni a 21. század követelményeinek, s oda a most a Mester utcán és Böszörményi úton működő családsegítő központokból 52 munkatárs költözik majd át. A kétszintes épület akadálymentesített lesz, helyet kap benne többek közt ügyfélfogadótér, gyerek játszó- és foglalkoztató szobák, közösségi terem, irodák.

    Orosz Ibolya Aurélia, a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta: 2016 óta – a törvényi szabályozás változásának megfelelően – egyre több szolgáltatást nyújt az intézmény, ezzel együtt egyre szűkebbé válik számukra a hely. Az új központban a javuló tárgyi feltételeknek köszönhetően munkájukat is magasabb színvonalon tudják majd végezni.

    Az új épületet a tervek szerint év végén adják át.

    HBN


    A látványtervek

    Látvány a délkeleti homlokzatról

    Látvány a délnyugati homlokzatról

    Látvány a főbejárat felől

    Látvány a foglalkoztatók felől

    Forrás: debreceni önkormányzat


    [related-post post_id="3809731"]

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!