Debrecen hírei

2018.02.04. 14:43

Balesetek sora a szombati havas eső nyomán

Hajdú-Bihar - Két autó összeütközött szombaton délben Hajdúnánás közelében az M3-as autópályán, a százkilencvenharmadik kilométerszelvényénél.

Hajdú-Bihar - Két autó összeütközött szombaton délben Hajdúnánás közelében az M3-as autópályán, a százkilencvenharmadik kilométerszelvényénél.

A tűzoltók az egyik autóból egy sérültet feszítővágó berendezéssel szabadítottak ki, majd a mentőszolgálatnak átadták. A baleset során egy ember életét vesztette, négy sérültet pedig a mentők kórházba szállítottak.

[related-post post_id="3755747"]

Szombaton kora délután Debrecenben, a Feketerét utcában a csapadékvíz gyűlt össze egy lakóház udvarán. A tűzoltók szivattyúval eltávolították azt, mert egy lakóházat veszélyeztetett. Anyagi kár nem keletkezett.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában hét személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből a már említett halálos kimenetelű volt, három súlyos, három pedig könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány tíz személyt fogott el, akik közül hét főt tetten értek, míg hármat körözés alapján. A rendőrök tizenkét személyt állítottak elő, köztük kilenc főt bűncselekmény gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés tíz esetben történt.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!