Debrecen hírei

2012.09.28. 14:48

Magyar Kupa: a legjobb négy között a Debrecen!

Vízilabda - Ugyan a negyeddöntő oda-vissza vágóit még csak szombaton és vasárnap játsszák a legjobb nyolc közé jutott alakulatok, a Debrecen vízilabdacsapata már biztosan résztvevője a Theodora Férfi Magyar Kupa elődöntőjének

Vízilabda - Ugyan a negyeddöntő oda-vissza vágóit még csak szombaton és vasárnap játsszák a legjobb nyolc közé jutott alakulatok, a Debrecen vízilabdacsapata már biztosan résztvevője a Theodora Férfi Magyar Kupa elődöntőjének

Hétfőn a Magyar Vízilabda Szövetségben megtartott vaksorsolás alkalmával eldőlt, hogy Gyöngyösi András legénységének a Szentessel kell megmérkőznie a legjobb négybe jutásért. A találkozók sorsa azonban már akkor veszélybe került, hiszen a szentesiek a felnőtt, illetve junior alakulatukkal jelenleg is Egyiptomban, Kairóban szerepelnek egy felkészülési tornán, ezért kérték a találkozók elhalasztását. Az ellenfél elöljárói végül úgy döntöttek, hogy a serdülő csapatukkal nem állnak ki a Debrecen ellen. Ez azt jelenti, hogy a hajdúságiak játék nélkül jutottak az elődöntőbe, ahol az Eger – Szolnok, Vasas – Honvéd vagy a Ferencváros – Szeged párharcok győztesének egyike vár majd rájuk. Gyöngyösi András tanítványai számára legrosszabb esetben is a bronzérem megszerzése már biztos – így az első célt teljesítették a pólósok, miután mesterük kitűzte elvárásként, hogy minden fronton a Final Four-ban végezzenek. Az elődöntőket november 10-én játsszák, míg a döntőre november 11-én kerül sor.

HBN-OLAHA

 

Korábban írtuk:

Olimpiai ezüstérmes érkezett a debreceni pólósokhoz!

A legsikeresebb olasz gárdától érkező vízilabdázóval bár már korábban meg- egyeztek a hajdúságiak, Alex Giorgetti most csatlakozott újdonsült társaihoz

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!